2024. április 20. - Tivadar

Danny Federici eltávozott

Ötvennyolc éves korában meghalt Danny Federici amerikai rockzenész, aki négy évtizeden át volt társa Bruce Springsteennek. Halálát daganatos betegség okozta. "A legcsodálatosabb harmonikás volt, igazi született zenész. Nagyon kedveltem őt, együtt nőttünk
2008. április 20. vasárnap 06:30 - Hírextra
Federici, akit csöndes, visszahúzódó természete miatt "Fantom" becenéven emlegettek zenészkörökben, a 60-as évek végétől kedve dolgozott együtt a világhírű rockénekessel. 1973-ban alapító tagja volt a Springsteent kísérő E Street Bandnek, amelyben harmonika mellett orgonán is játszott.

Legnagyobb sikerét a banda a Born in the USA című albummal érte el 1984-ben, a címadó dal a 80-as években az amerikai ifjúság egyfajta himnuszává vált. Federici utóbb saját lemezeket is készített, a Flemington (1997) és a Sweet (2004) sajátos keverékei a popzenének és a jazznek.
Három évvel ezelőtt veszélyes típusú bőrrákot diagnosztizáltak a harmonikásnál. Múlt év novemberében - betegsége miatt - kénytelen volt lemondani Európába tervezett turnéját. Utoljára idén március 20-án állt a színpadon Indianapolisban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását