2024. május 10. - Ármin, Pálma

Elrendelték a begyűjtését

A Szegedi Városi Bíróság kedden elrendelte annak a balástyai nőnek az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy március 16-án egy gereblyével agyonverte egy utcabeli ismerősét.
2008. április 15. kedd 16:42 - Hírextra

A bíróság - ügyészi indítvány alapján - egy hónapos időtartamra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, valamint elmeállapotának az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) történő megfigyelését - mondta Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese az ügyben döntő nyomozati bírói ülést követően.

A bíróság alaposnak ítélte az ügyészség indítványát, mely szerint a korábban a megyei bíróság által elrendelt házi őrizet szabályait a gyanúsított a rendőri jelentések szerint három alkalommal megszegte, a kijelölt ingatlanból az engedélyezett időponton kívül eltávozott, ezért a szökés, elrejtőzés veszélye is fennáll - közölte a bírósági szóvivő.

A gyanúsítottal kapcsolatban elkészült igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény alapján az asszonynál paranoid személyiségtorzulás észlelhető, végleges szakvélemény azonban csak az asszony elmeállapotának IMEI-ben történő megfigyelése alapján adható - tudatta Cseh Attila.
A gyanú szerint március 16-án az ötvennégy éves nő a fákat metszette háza előtt, amikor vitába keveredett a későbbi sértettel, egy odaérkező 49 éves férfival. A vita tettlegességig fajult, melynek során az asszony utcabeli ismerősét egy gereblyével többször fejbe ütötte. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását