2024. március 29. - Auguszta

Új kormánypárti tagok kellenek

Új kormánypárti tagokkal kell kiegészíteni a három közszolgálati médium közalapítványának kuratóriumi elnökségét, és a médiahatóság létszáma is megugrik eggyel, ha a Szabad Demokraták Szövetsége távozik a koalícióból - mondták médiajogászok szerdán az MTI
2008. április 2. szerda 16:02 - Hírextra

"Ha az elnökség megbízatásának ideje alatt a kormánypárti és az ellenzéki képviselőcsoportok tekintetében változás következik be, ez az elnökség tagjainak megbízatását nem érinti, de ha ez az egyenlő arány fenntartása érdekében szükséges, új jelölés alapján új tagot vagy tagokat kell választani az elnökség megbízatásának hátralévő idejére" - idézték a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény rendelkezését.

Emlékeztettek arra: ha az SZDSZ delegáltjai átülnek az ellenzéki oldalra, akkor a törvény alapján ismét egyensúlyba kell hozni a két csoport létszámát: a most tíz-tíztagú testületek közül a Magyar Rádió (MR) és a Magyar Televízió (MTV) kuratóriuma 14, a Duna Televízióé 12 fősre duzzadna.

Felhívták arra is a figyelmet: kérdéses, hogy a parlament - június közepén záruló - tavaszi ülésszakának végéig betöltik-e ezeket a helyeket, utalva arra is: ennek a kérdésnek akár döntő jelentősége is lehet az MTV most futó elnökválasztási körében, amelyben június 3-áig kell jelöltet állítania az elnökségnek, és (ha ez sikerül) a személyi javaslatról döntenie a társadalmi szervezetek képviselőivel kiegészült nagykuratóriumnak.

Az MR tulajdonosi testületébe Marosi Györgyöt és Szente Pétert, az MTV-hez Kozák Mártont és Rajk Lászlót, a Duna TV-hez pedig Székely Gabriellát delegálta a liberális párt.

A szabad demokraták kilépése amiatt érinti az Országos Rádió és Televízió Testületet (ORTT), mert a médiatörvény kimondja: minden frakció egy-egy tagot delegálhat, ám "ha a kormánypárti vagy ellenzéki oldalon csak egy képviselőcsoport van, az a képviselőcsoport két tagot jelölhet".

Márpedig az MSZP - koalícióban kormányozva - eddig csupán Ladvánszky Györgyöt küldte a médiahatóságba. Őt - a másik négy pártdelegált közül hárommal egyetemben - egy hete választotta újra a parlament.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását