2024. április 20. - Tivadar

Végre rendezhet a Jóbarátok sztárja

Négy éve tervezgette, hogy megrendezi első filmjét David Schwimmer, a Jóbarátok sztárja, álma pedig valóra vált: a mozik már játsszák a Run Fat Boy Runt.
2008. március 31. hétfő 08:00 - Hírextra
Több forgatókönyvet is elolvasott David Schwimmer, mielőtt a Run Fat Boy Run (a filmnek még nincs magyar címe) a kezébe került, ám állítása szerint ez volt az első, amin az elejétől a végéig jót mulatott.

A filmet eredetileg egy amerikai produkciós társaság közreműködésével készítette volna, a forgatás kezdete azonban ilyen-olyan indokok miatt egyre későbbre és későbbre tolódott. A jogokat végül egy londoni cég vásárolta meg 2006-ban, a kiszemelt rendező személye azonban nem változott, így ülhetett végre Schwimmer a direktori székbe.

A főszerepre a Simon Pegget választották, aki akkoriban éppen Schwimmerrel forgatott: ketten alakították a Rosszbarátok (Big Nothing) ügyetlenkedő rablópárosát. A brit színész - akinek a sikert a Haláli hullák hajnala (Shaun of the Dead) hozta meg - segített átírni a forgatókönyvet is, a sztori így kerülhetett át az eredeti, New York-i helyszínről Londonba.

David Schwimmer azt mondja: nem tudja, hogy színész vagy rendező szeret-e inkább lenni, azt azonban már tapasztalta, hogy az utóbbi feladat sokkal komolyabb.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Jóbarátok Ross Gellere rendezett: korábban színházi direktorként próbálta ki magát, a chicagói Lookingglass Theatre társulatának több előadását jegyzi.

"A színház készített fel a rendezésre. Megtanultam, hogy mindenkit tisztelni kell. Ilyenkor az ember rájön, hogy mindenki ugyanolyan fontos, mint saját maga" - magyarázta David Schwimmer, aki több Jóbarátok-epizód forgatása során is állt a kamera mögött.

A sztár bízik benne, hogy első filmje nem az utolsó lesz. S, hogy miről szól Run Fat Boy Run? David Schwimmer csak annyit mondott, a nézők három filmet kapnak egyben: egy vígjátékot, egy romantikus történetet és egy sportfilmet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását