2024. május 10. - Ármin, Pálma

Kelet-német filmek a Műcsarnokban

"Összetört képek - a keletnémet film alkalmazkodás és függetlenség között" címmel indul vetítés- és előadássorozat kedden, A Lipcse-jelenség című kiállításhoz kapcsolódva a Műcsarnokban - közölte Csejdy Réka sajtóreferens az MTI-vel hétfőn.
2008. március 31. hétfő 17:33 - Hírextra
A BBS Fórum rendezte sorozat első estjén Claus Löser kurátor vetítéssel egybekötött előadását hallhatják az érdeklődők a keletnémet független film történetéről, többek között Lutz Dammbeck, Cornelia Schleime és Helge Leiberg művészfilmjeiből vett részletekkel. Az előadás azt a hátteret világítja meg, amely az 1970-es évek végétől az NDK-ban a független filmes szcéna kialakulásához vezetett, és számos példán keresztül mutatja be ennek a mozgalomnak a sajátos esztétikáját.

Csütörtökön Jürgen Böttcher keletnémet dokumentumfilmes négy alkotását vetítik. Az Átváltozások című kísérletifilm-triptichon darabjait - a Potter bikája, a Vénusz Giorgione után és az Asszony a klavikordnál című filmeket - valamint a Kocsirendező című alkotást láthatja a közönség.

Az 1981-ben készült Átváltozásokban Böttcher a drezdai Verlag der Kunstnál kiadott, reneszánsz festők képeit ábrázoló képeslapokat "festett át", és ebből forgatott háromrészes filmet. Ez a trilógia testesíti meg a kísérleti filmkészítés egyetlen példáját, amely az állami stúdiók keretein belül születhetett - olvasható a sorozatról szóló összegzésben.

A Kocsirendezőben Jürgen Böttcher és operatőre, Thomas Plenert a nézőket a Drezda-Friedrichstadt rendező pályaudvarra kalauzolja el, ahol egyhuzamban több mint 1500 vagont kapcsolnak össze, éjjel is, esőben is, hóban is.

"Lipcsei underground filmek és videók 1985-től máig" címmel pénteken Claus Löser bevezetőjét követően öt filmet mutatnak be a sorozatban. Thomas Frydetzki Angyalka című morbid rövidjátékfilmje Lipcse romhalmazában játszódik, s egy nekrofil késztetésekkel terhelt fiatal nőről szól. Jörg Herold Munkában című filmje egy szocialista munkanap rituáléját játssza el, beleértve a sorakozót, a munkaszünetet és a kultúrprogramot is. Ezt követően Ulrich Polster három, dialógus nélküli alkotását, az Átváltozásokat, a Válságot és a Kantárt vetítik.

Csejdy Réka tájékoztatása szerint a filmprogramban történeti dokumentumokkal és kortárs videókkal teremtik meg a hidat múlt és jövő között.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását