2024. március 29. - Auguszta

Törőcsik Mari újra színpadon

Törőcsik Mari ismét színpadra lép az ExperiDance Revans című előadásában kedden este a Radnóti Miklós nevét viselő kulturális centrumban, a RaM Colosseumban.
2011. május 19. csütörtök 18:33 - HírExtra
Román Sándor táncegyüttesének előadásban, amely Lúdas Matyi történetét a mai korba helyezi át, a mesemondót és Matyi édesanyjának szerepét korábban is Törőcsik Mari játszotta, aki most újra színpadra lép a társulattal - közölte a tánctársulat csütörtökön az MTI-vel.

A tervek szerint a nemzet színésze a következő évadtól újra személyesen is résztvevője lesz Fazekas Mihály meséjének.

A Román Sándor által rendezett kétrészes táncdarabot az ExperiDance Produkció és a Nemzeti Színház közös előadásaként mutatták be 2003-ban, a RaM Colosseumban a Revans felújított verzióját láthatja a közönség. Az előadásban a Matyi szerepét táncoló Újszászi András mellett fellép többek között Bistei Judit, Varga Attila, Kapitány Dorottya és Görög Zoltán.

A társulat korábbi közlése szerint a táncegyüttes évi hetven előadást tervez a számára otthont adó 2011 tavaszán megnyílt RaM Colosseumban, továbbá saját produkcióik mellett nemzetközi előadásokat is vendégül akarnak látni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását