2024. május 12. - Pongrác

A gyógyítás ügye szakmai kérdés

A Magyar Orvosi Kamara folyamatosan érzékeli az egészségügyben kialakult – súlyos belpolitikai feszültséget okozó – válsághelyzetet, mely a betegellátás biztonságának romlásában testesül meg. Korábbi, évek óta változatlan álláspontja, hogy a g
2008. március 31. hétfő 09:27 - Hírextra
A Magyar Orvosi Kamara folyamatosan érzékeli az egészségügyben kialakult – súlyos belpolitikai feszültséget okozó – válsághelyzetet, mely a betegellátás biztonságának romlásában testesül meg. Korábbi, évek óta változatlan álláspontja, hogy a gyógyítás ügye és rendszere elsősorban szakmai kérdés, és ekképpen is kell megítélni. Ezen alapelvek megerősítéseként a következőket kívánja nyilvánosságra hozni:


1) Az egészségügyi reformnak nevezett – a koalíció által eddig jegyzett – folyamatot le kell zárni, mivel bebizonyosodott, hogy nem előre visz.

2) Az egészségügy vezetését érintő, bármilyen lényeges személyi változás esetén ismételten mindent meg kell tenni – mint eddig is mindenkor - érdemi szakmai párbeszéd kialakítása érdekében, hiszen az az ágazat legnagyobb sajnálatára és kárára évek óta csak látszat szintű.

3) A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal szakértői munkacsoportja által jegyzett, valódi, egységes társadalmi egészségbiztosítást jegyző törvényt az Országgyűlés elé kell terjeszteni annak érdekében, hogy sürgősen legyen az országnak használható, biztonságos, kiszámítható és a népegészségügyi prioritásokra különösen érzékeny társadalombiztosítása. Ez nem megtorpanást és nem visszafordulást jelent, hanem tennivalót annak érdekében, hogy legyen végre valódi társadalmi egészségbiztosításunk, ami jelenleg nincs.

4) Az eddig az E.Alap bevételeként minősített vizitdíj – kórházi napidíj április 1-i megszüntetése nyomán valamennyi érintett számára kompenzálni kell a kieső be-vételt, mivel erre a válság elkerülése, illetve a működőképesség fenntartása érdekében van szükség. A pótlandó mintegy 20 Mrd Ft-ra tehető összeget – ami a Köztársaság költségvetése szempontjából nem jelentős tétel – mindenképpen az E. Alapon kívüli forrásból kell előteremteni.

5) Sürgetően szükséges az egész alapellátás (háziorvos-házigyermekorvos-fogorvos) költségeinek reális értéket tükröző ellentételezése – ehhez a háttérszámításokat már hetekkel korábban közreadtuk – a 2009-es költségvetés elkészítése során.

6) Ugyancsak elengedhetetlen a járó- és fekvőbeteg szakellátásban a teljesítmények, illetve a valós költségeket fedező finanszírozás átgondolása illetve kialakítása. Így biztosítható, hogy az intézmények sok tízmilliárdos adóssága megszűnhessen, az ott dolgozók pedig elfogadható és az uniós átlaghoz kiszámítható ütemben közelítő bérezéssel idehaza találják meg boldogulásukat, ne távozzanak ezrével külföldre. Égetően sürgető az orvosok jogállását szabályozó törvény megalkotása is.

7) Ismerjék el a teljes gyógyító ágazatban az amortizációt, mint költségtényezőt, hisz e nélkül a rendszer közgazdaságilag nehezen értelmezhető.

8) Fentiek kialakítása és hiteles kommunikálása érdekében ismételten haladéktalanul kezdeményezzük a Magyar Köztársaság Miniszterelnökével történő közvetlen, személyes konzultációt.

Kiadó: Magyar Orvosi Kamara

Előző Következő



Forrás: OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását