2024. május 11. - Ferenc

Gyurcsány messzebbre és mélyebbre menne

A koalíciós megállapodást és kormányprogramot is újragondolná a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc az MSZP országos pártértekezletén arról beszélt, hogy a következő két-három hónapban a szocialistáknak meg kell állniuk, és a közösen kell eldönteniük, hogy m
2008. március 29. szombat 14:44 - Hírextra

Mint mondta, ennek része többek közt a kormányprogram áttekintése, annak eldöntése, hogy szükség van-e a dokumentum átalakítására, megújítására, majd a parlament elé terjesztésére.

Mint mondta, ennek része többek közt a kormányprogram áttekintése, annak eldöntése, hogy szükség van-e a dokumentum átalakítására, megújítására, majd a parlament elé terjesztésére.
Véleménye szerint az elemzés, az értékelés, és jövőtervezés után derülhet ki, hogy lesz-e új kormányprogram.

Gyurcsány Ferenc úgy látja, minden személyi kérdést is meg lehet vitatni. Erre példaként a saját pozícióját is felhozta.

Megfogalmazása szerint senki nem született pártelnöknek vagy miniszterelnöknek. "A demokratikus politikus nem kiválasztott istenkirály (...), nem a sors, a kegy, a teremtő, nemzeti lélek, az eleve elrendeltetés, a történelmi kiválasztottság okán politikus, hanem mert az övéi megválasztották" - hangoztatta, hozzátéve: őt is csak az övéi válthatják le.

Mint hangsúlyozta: addig az MSZP elnöke vagy miniszterelnök, amíg a párt úgy látja, hogy "vele dolga van". Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy ez nem azt jelenti, hogy távozni készülne.

Az MSZP elemző munkájával összefüggésben arról is beszélt, hogy kongresszust akkor kell összehívni, ha olyan döntéseket kell hozni, amelyeket csak ilyen fórumon lehet meghozni. Ilyen döntések lehetnek - mint mondta - az új politika támogatottságának kérdései vagy például a személyi kérdések is.

Gyurcsány Ferenc a koalíciós szerződéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: az nem szentírás, ezért két év elmúltával újra kell gondolni. Át kell tekinteni, hogy ki miért felelős, s működnek-e a 2006-ban hozott szerkezeti változtatások.

Kitért arra is: a koalícióval nem lehet játszani, és nem lehet zsarolni.
"Nem lehet úgy viselkedni, mint egy megbántott szerető (...) Ez eddig nem volt szokás, határozottan azt kérem, hogy ne is legyen" - jelentette ki a kormányfő.

A miniszterelnök a koalíció felbontásával való fenyegetőzés kapcsán felidézte a Bokros Lajos volt pénzügyminiszter távozásáról szóló anekdotát, amely szerint Bokros addig mondta Horn Gyula akkori miniszterelnöknek, hogy lemond, amíg egyszer azt a választ nem kapta, hogy rendben van.

Gyurcsány Ferenc szerint a sikertelenséget és a frusztrációt egyik koalíciós fél sem oldhatja fel azzal, hogy a másikon köszörüli a nyelvét, amit ő egyébként is olcsó dolognak tart.

Úgy látja, "reformgőg és reformblabla helyett" több párbeszédre és szakértelemre van szükség.
Az SZDSZ-nek le kell szállnia a magas lóról - fogalmazott a kormányfő.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását