2024. május 10. - Ármin, Pálma

Szétvertek egy házat Hevesben

Ismeretlenek belülről szétvertek egy felújítás alatt álló, egyelőre lakatlan családi házat a Heves megyei Szihalomban; az épület kívülről sértetlen maradt - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
2008. március 27. csütörtök 15:24 - Hírextra
A rongálók kalapáccsal verték le a frissen vakolt és festett falakat, illetve a burkolatot, többek között a konyhai és a fürdőszobai csempéket, illetve szétöntötték a felújításnál használt festékeket - közölte a Füzesabonyi Rendőrkapitányság vezetője.

A kár értéke az első becslések szerint több millió forintra tehető - tette hozzá Kohári Péter.
Az őrnagy elmondta, hogy az épület magát roma származásúnak valló tulajdonosa etnikai alapú támadást gyanít a történtek hátterében, ám a rendőrségi vizsgálat szerint erre semmilyen jel nem utal.

Ugyancsak kizárható a betöréses lopás, hiszen a helyszínelés adatai szerint semmilyen értékes tárgy nem tűnt el az épületből - tette hozzá.

A jelenleg Gyöngyösön élő tulajdonos szerdán fedezte fel a rongálást. Kihallgatásakor kizárta, hogy valamilyen ellensége bosszúból követte volna el a vandalizmust, vagyis értetlenül áll a történtek előtt.
A Füzesabonyi Rendőrkapitányság rongálás miatt indított eljárást az ismeretlen vandál vagy vandálok ellen - mondta Kohári Péter.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását