2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Saját fény Pozsonyban

Nagy érdeklődés kíséri Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész Saját fény című kiállítását, amely a Pozsonyi Városi Galériában, a Mirbach-palotában látható április végéig.
2008. március 25. kedd 17:55 - Hírextra

A szobrász elmondta az MTI-nek, hogy a pozsonyi belváros gyönyörű barokk palotájában Juraj Melis kollega, aki szintén szobrász, az akadémia tanára és jó ismerős, nyitotta meg a tárlatot, s ott voltak a szlovák művészeti élet más képviselői is, mint például az ugyancsak régi ismerős, Jozef Jankovic szobrász.

Jovánovics György elárulta, hogy még soha sem készült ilyen gondossággal egy kiállításra, mint most, ugyanis erre a különös térre, ahol nincs két egyforma falfelület, előre megkomponálta a kiállítást.

Az első teremben dobozszobrai vannak, olyanok, amelyek saját fényt igényelnek, s köztük van a camera obscura (lyukkamera), átriumos ház fotójával, belül mécses ég, a láng él, mozog, árnyékot vet.

A második teremben kapott helyet két darab 116-szor 116 centiméteres reliefje, amelyre kívülről jön egy-egy fénysugár.

A harmadik kiállítóteret a művész Kempelen-teremnek nevezte el, s nemcsak azért, mert Kempelen Farkas (1734-1804) mérnök, tudós, művész Pozsonyban született, hanem azért is, mert Jovánovics legújabb dobozszobra, a sakkfigura és a kéz Kempelen sakkozó törökjére emlékeztet. A Műcsarnok tavalyi Kempelen-kiállításáról Forgács Péterrel készített filmje pereg ebben a teremben, a sarokban fölállított plazmatévén.

Látható még a tárlaton a Liza képregénysorozatból 15 kép is az 1974-75-ben készített konceptfotósorozatból.

Jovánovics György 1939-ben született, 1960-ban szerzett diplomát a Képzőművészeti Főiskolán, ahol 1991-től professzor. Ő tervezte és készítette el a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában a Mártírok emlékművét, Szöulban, az olimpiai parkban áll a Trójai papírgyár című munkája.
Jovánovics György kiállítása április 27-ig látogatható a Pozsonyi Városi Galériában.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását