2024. április 20. - Tivadar

Jön még a Demszkyre platós IFA

A tehergépkocsik éves behajtási díjaira kedvezményt ad, a korlátozott övezetekben pedig ritkít a Városháza - írja a Magyar Hírlap. A főváros vezetősége a fuvarozók erőteljes tiltakozása miatt változtatja meg a néhány hetet élt rendeletét.
2008. március 25. kedd 10:48 - Hírextra
Túl szigorúnak bizonyult a főváros decemberben elfogadott rendeletmódosítása, amely januártól kijelölte a korlátozott forgalmú övezeteket, közutakat, az oda érvényes behajtási díjakkal. Márciusban lépett érvénybe az a része, amelynek alapján az addig nem szabályozott területekről kitiltották a tizenkét tonnás járműveket. Mindezzel számos vállalkozást hoztak nehéz helyzetbe - ismeri el hibáját a városvezetés a módosítás előterjesztésében, felsorolva az egyeztető tárgyalásokon elhangzott méltányolható kéréseket.

A fuvarozók tiltakozása tehát nem volt eredménytelen, a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön fogadhatja el a módosítást. Így az úgynevezett áthajtási útvonalak mellett kijelölnek olyan, korlátozásmentesen használható útvonalakat, amelyekkel a nagyobb ipari és logisztikai területek elérhetők. A tizenkét tonnás korlátozott forgalmú övezetekre kiadott engedélyekkel kapcsolatban is lesz könnyítés, ez a terítő fuvart szervező cégeknek nyújt segítséget, amelyek egyszerre, egy gépjárművel több övezetbe is szállítanak. Létrehoznak egy budai és egy pesti kombinált tizenkét tonnás teherforgalmi övezetet, amelynek területe megegyezik a Budán, illetve Pesten és Csepelen található korlátozott forgalmú övezetek területével, díja pedig harmadával kedvezőbb, mintha külön-külön váltanák ki a hozzájárulásokat. A főváros elfogadta a fuvarozók azon javaslatát is, hogy ha a kérelmező egy évre váltja ki a hozzájárulást, akkor a behajtási és a behajtási-várakozási díjból kedvezményt kaphasson.

A rendelet úgy módosul, hogy a 330 napnál hosszabb idejű hozzájárulások esetén a jármű megengedett legnagyobb össztömegétől függően tíz vagy húsz százalék díjkedvezmény jár. A főpolgármesteri hivatal azt is megígéri, hogy gyorsul az ügyintézés. A kormányt védő szervek is sikeresen lobbiztak a Városházán: a Köztársasági Őrezred huszonhárom, Információs Hivatala hét, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat három ideiglenes behajtási-várakozási hozzájárulásáért nem kell behajtási-várakozási díjat fizetni. Azt is elérték, hogy visszakapják biankó, rendszámot nem tartalmazó engedélyeiket, mivel munkájuk biztonsági kockázattal jár. A rendeletmódosítás értelmében a lakossági behajtási-várakozási hozzájárulás díját a kerületi önkormányzat saját rendeletében külön is megállapíthatja, korlátlan mértékben csökkentheti, vagy el is engedheti.
Forrás: Havariapress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását