2024. május 12. - Pongrác

Miskolci példára hivatkozik a BKV

Miskolcon tavaly év elején és május elején két lépcsőben vezették be a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. forgalomszervezési intézkedéseit. A társaság szakemberei által folytatott vizsgálatok és utasszámlálási adatok ismeretében több járat menetrendje válto
2008. március 20. csütörtök 13:18 - Hírextra
Miskolcon a forgalomszervezési intézkedésekre azért volt szükség, mert a tavalyi évet megelőzően nem működött hatékonyan a megyeszékhely közlekedési vállalata, folyamatos volt az utasvesztés, a menetjegy- és bérletértékesítésből származó bevételek pedig egyre csökkentek. A menetrend átalakításának, valamint a jegyellenőrzési rendszer szigorításának köszönhetően nőtt a fizető utasok száma, és a vállalat bevétele. Az üzemeltetési költség közel 11%-kal csökkent a forgalomszervezési változások hatására.

Hasonló racionalizációs, hatékonyságjavító intézkedések a 2007-es esztendőben Budapesten is megindultak. A BKV Zrt. a blicceléssel szembeni fokozott fellépést 2007. márciusában kezdte meg. A tavalyi év eleje óta szigorított jegyellenőrzéshez kapcsolódó intézkedésnek köszönhetően napi mintegy 8 millió forinttal nőtt a Társaság bevétele. A budapesti közösségi közlekedést meghatározó 2008. évi Paraméterkönyv előkészítése még tavaly ősszel kezdődött meg, végleges kialakításával kapcsolatos egyeztető tárgyalások pedig - valamennyi érintett bevonásával - jelenleg is zajlanak.


2008. március 20.
Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Sajtóiroda
Forrás: MTI-OTS-Hírvonal
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását