2024. április 19. - Emma

Vendégségben Budapesten

Szerdán indul a Vendégségben Budapesten tavaszi programsorozata, amelynek keretében határon túli színházak és együttesek mutatkoznak be a magyar fővárosban - közölte Darvay Nagy Adrienne színházi szakmai tanácsadó a rendezvényt szervező Égtájak Iroda kedd
2008. március 18. kedd 18:24 - Hírextra

A Vendégségben Budapesten sorozatban a 2007/2008-as évad tavaszi félévében elsősorban a gyermekekre, a jövő színházba járóira fókuszálnak. Elsősorban a kisebbeket várják például a Szabadkai Gyermekszínház két előadására: a Tündér Ilona és Árgyélus királyfi táncjátékba fogalmazott látványos történetét jövő szerdán, Shakespeare drámájának, a Hamletnek a bábjáték-változatát jövő csütörtökön láthatja a fővárosi közönség - mondta Darvay Nagy Adrienne, hozzátéve, hogy a Komáromi Jókai Színház a Hófehérke meg a törpék című meseoperettel ajándékozza meg a budapestieket április 15-én.

A programban szerepel egyebek mellett a Beregszászi Illyés Gyula Színház Liliomfi című előadása, amelyet április 20-án és 21-én mutatnak be, és a Csíki Játékszín előadása, a La Mancha lovagja, melyet április 1-jén láthatnak az érdeklődők. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Katonák, katonák című vendégjátékkal érkezik Budapestre, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház az Yvonne, Burgundi hercegnő című groteszk komédiával mutatkozik be.

Darvay Nagy Adrienne felhívta a figyelmet arra, hogy az idén egy nem hivatásos együttest is meghívtak, a szlovén Bánffy Társulatot, amely Göncz László Olvadó jégcsapok című regényét visz színre.

Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára a vendégjáték-sorozatot szervező Égtájak Irodáról szólva hangsúlyozta, hogy a jövőben megpróbálják az iroda működési feltételeit javítani. "Az Égtájak Iroda olyan hely lehet, amely a határon túli magyarok kedvencévé válhat" - vélekedett a szakállamtitkár, aki szerint az intézmény segíthet a kapcsolatteremtésben és a pályázatokban is.

Rámutatott arra, hogy határon túli célokra nemcsak a Szülőföld Alapból és a Nemzeti Kulturális Alapból tud forrást biztosítani a magyar állam, hanem a Reneszánsz Év költségvetéséből is tudtak kiszakítani.

Zilahi László, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) főigazgató-helyettese elmondta, hogy a MeH az idén is bekapcsolódik - megközelítőleg 75 millió forinttal - a külhoni magyarok kulturális fesztiváljába, amelyet augusztus 15. és 17. között tartanak a Millenárison, szintén az Égtájak Iroda szervezésében.
A háromnapos összművészeti kavalkád a határon túli kortárs zene, film-, tánc-, és színházművészetből, fotó- és képzőművészetből nyújt válogatott keresztmetszetet a budapestieknek - hangsúlyozta Zilahi László, aki szerint a határon túli magyar kultúrát ki kell szabadítani a "népművészet szorító öleléséből", mert - mint fogalmazott - meg kell mutatni, hogy "van élet a néptáncon túl is".

Goldschmied József, az Égtájak Iroda programigazgatója "mérföldkőnek" nevezte, hogy az intézmény Fészek Klubba költözött. Kiemelte, hogy ezzel az iroda feladata, célkitűzése nem változik, a továbbiakban is a művészi értékekre, a közösségi együttlétre helyezik a hangsúlyt.

Arra a kérdésre, hogy a Fészek Klubot külsőleg is felújítják-e, Schneider Márta azt válaszolta, "ennek az évnek nem programja", de azon vannak, hogy "a jövő év programja lehessen". Mint megjegyezte, problémát jelent, hogy a klub a területi művelődési intézmények közé tartozik, valamint az is, hogy felújítása kapcsán műemléki kérdések is felmerülnek.

A sajtótájékoztatón kiosztott ismertető szerint az Égtájak Iroda évnyitó programja szerda este lesz a fővárosi Bourbon Rendezvényházban, ahol a közönség hét régió reneszánsz-, néptánc-, és régi zene együtteseinek fiatal táncosai és zenészei segítségével a királyi udvar életébe, mulatságainak hangulatába kóstolhat bele, továbbá megízlelheti a reneszánsz lakomák legkiválóbb étkeit, legtüzesebb borait.

Az összegzésben kitérnek arra is, hogy az idén június 29. és július 8. között rendezik meg a határon túli magyar fiatalok találkozóját.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását