2024. május 8. - Mihály

Hajléktalanság kezelése

A prevencióra kell helyezni a hangsúlyt a hajléktalanság kezelésében a jövőben - hangsúlyozta az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság keddi kihelyezett ülését követően Korózs Lajos (MSZP) az MTI-nek.
2008. március 18. kedd 17:41 - Hírextra

Elsősorban a hajléktalanná válás megakadályozása érdekében kell lépéseket tenni, hiszen a megelőzés, aminek jogszabályi, financiális emberi vonzatai egyaránt vannak, jóval kevesebb energiát, befektetést igényel, mint a hajléktalanság problémakörének kezelése - mondta a bizottsági elnök, összegezve a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) székházában tartott tanácskozáson elhangzottakat.

Rámutatott, hogy a jelenlegi ellátórendszer csak azokkal a hajléktalanokkal tud foglalkozni, akik "láthatóak", azaz akik jelentkeznek az ellátórendszerbe, kapcsolatba kerülnek szociális munkásokkal. Fontosnak nevezte, hogy létrejöjjön egy olyan rendszer, amelynek segítségével el lehet jutni azokhoz is, akik erdőkben, elhagyatott ingatlanokban, egyéb helyeken élnek.

Győri Péter, a BMSZKI igazgatóhelyettese beszámolt arról a bizottságnak, hogy 2008. február 2-a (szombat) 18 óra és február 3-a reggel 8 óra között Budapesten regisztrációt végeztek a hajléktalanok körében. Ennek során megállapították, hogy egy átlagos téli éjszakán legalább 700, legfeljebb 1.400 ember alszik látható helyen, fedél nélkül a fővárosban, s több mint ötezren menhelyeken, átmeneti szállókon laknak. Összesen, mintegy 7-8 ezerre becsülik a fővárosban azon hajléktalanok számát, akik a regisztrációs körbe kerültek, a "láthatatlan" hajléktalanok számát viszont nehéz megbecsülni.
Pelle József, a BMSZKI igazgatója országosan 20-25 ezer közé tette a hajléktalanok számát, hozzátéve, hogy a kis településeken ezt még becsülni is nehéz, hiszen ott a helyi közösség valamilyen módon gondoskodik róluk, nem kényszerülnek például arra, hogy a buszmegállóban aludjanak.

A február elejei budapesti felmérés eredményeit összegezve Győri Péter elmondta, hogy sokkal kevesebben alszanak látható helyen fedél nélkül, mint ahogy azt a mindennapi benyomások alapján érzékelik az emberek. Aluljárókban például összesen 72 hajléktalant regisztráltak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben csökken a látható helyen, fedél nélkül alvók száma az még nem jelent tényleges csökkenést a hajléktalanok körében, s súlyosak a veszélyei annak, ha egy fedél nélküli ember a nyilvános helyről a rejtett helyekre kényszerül húzódni.

A februári felmérés rámutatott arra is, hogy a létrejött utcai szolgálatok, a melegedők nélkülözhetetlen szerepet játszanak a fedél nélküli emberek ellátásában.

Pelle József az MTI-nek elmondta, hogy a BMSZKI látja a fővárosi hajléktalanok felét, a többiekkel a civil, illetve egyházi szervezetek foglakoznak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását