2024. május 8. - Mihály

Rogán szigorítana

A gyülekezési jog szigorítását kezdeményezte országgyűlési képviselőként Rogán Antal belvárosi polgármester; a módosító indítványban új mellékbüntetésként a rendezvénytől való eltiltás szerepel - jelentette be az ellenzéki politikus szerdán Budapesten.
2008. március 12. szerda 16:07 - Hírextra

Rogán Antal a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt másfél év tapasztalata késztette arra, hogy ilyen módosítást kezdeményezzen az országgyűlésben, mivel a büntető törvénykönyv (Btk) ide vonatkozó paragrafusa már nem védi meg a rendezvényen résztvevő, békés polgárokat a rendetlenkedőktől.

A rendezvénytől való eltiltást, amely három hónaptól egy évig terjedhetne (kiskorúak esetében maximum hat hónapig) a bíróság mondhatná ki. Ha valaki az eltiltás ideje alatt mégis részt vesz az eltiltás helyén bármilyen rendezvényen, akkor közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel sújthatnák.

A törvénymódosítás szól arról, hogy ha valaki felfegyverkezve követi el a rendzavarást, vagy a tiltás ellenére így vesz részt egy rendezvényen, akkor egy évig terjedő szabadságvesztést is kiróhatnak rá. A rongálást már három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná a módosító indítvány, de különösen jelentős kár esetén háromtól tíz évig is terjedhet a büntetés időtartama.

A fideszes képviselő közölte, hogy szeretné, ha még nyár előtt tárgyalnák a képviselők a szerdán benyújtott módosítást.

Rogán Antal az MTI kérdésére elmondta, hogy az eltiltás minden rendezvényre vonatkozik, tehát például egy koncerten sem vehetne részt a rendetlenkedő abban a városrészben vagy városban, amelyben megtiltották neki, hogy a rendezvényeken részt vegyen.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Szifo
2008. március 12. 16:43
A szigorítással egyetértek.
Rogán jó példa arra, hogy az ember üléspontja határozza meg az álláspontját.
A rengeteg károkozás miatt polgármesterként másképp látja a dolgokat, mint főnőke - aki hosszú ideig burkoltan hergelte, buzdította a szélsőjobbot.
A szélsőjobb által okozott hatalmas károkat eddig csak mi, adófizetők fizettük.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását