2024. április 16. - Csongor

Vita a géntechnológiai jelentésről

Egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága keddi ülésén a géntechnológiai tevékenységről szóló kormányzati jelentést.
2008. március 11. kedd 12:27 - Hírextra
Az ülésen Darvas Béla, a GMO kerekasztal képviseletében elmondta: az egyik legnagyobb gond, hogy Magyarországon még mindig nincs egészségügyi kontrollja a géntechnológiának, csak az agrár és a környezetvédelmi szakhatóságok foglalkoznak ezzel a kérdéssel.

Az ehhez szükséges jogszabályok hiányában a géntechnológiát alkalmazó fajtatulajdonosok nem hajlandók a hatáselemzésekhez vetőmagot biztosítani, együttműködni a független szakintézményekkel. A hatáselemzésekre fordítható összegek is nagyon alacsonyak, minimálisan kétszer, háromszor ennyi pénzre lenne szükség - hangsúlyozta a kerekasztal képviselője.

Bézi-Farkas Barbara, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium osztályvezetője erre válaszolva ismertette: még márciusban elkészül a géntechnológia egészségügyi hatásaival foglalkozó szakhatóság kijelölésére vonatkozó jogszabály. Információi szerint az Országos Gyógyszerészeti Intézetet jelölik ki erre a feladatra, és az Egészségügyi Tudományos Tanácsot is bevonják a munkába.

A fajtatulajdonosok kötelezettségeire vonatkozó jogszabályra már korábban javaslatot tettek, de akkor nem sikerült teljesen harmonizálni azt az európai uniós elvárásokkal. Azóta újabb szövegváltozatot dolgoztak ki, amely eleget tesz a közösségi követelményeknek is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását