2024. május 6. - Ivett, Frida

A Munkáspártot felmentették

Felmentette a Munkáspárt elnökségét bűncselekmény hiányában a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége alól kedden a Fejér Megyei Bíróság, az ügyész az írásba foglalt ítélet kézhezvételét követően fellebbezhet.
2008. március 11. kedd 16:26 - Hírextra
A Magyar Kommunista Munkáspárt teljes, héttagú elnökségét tavaly novemberben nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségéért marasztalta el és két év próbára bocsátotta a Székesfehérvári Városi Bíróság.

A per a Fővárosi Bíróság elnökének feljelentése alapján indult, azért, mert a Munkáspárt vezetése 2005. júniusi közleményében politikainak minősítette a Fővárosi Bíróságnak a belső ellenzék tagjainak kizárását megsemmisítő és a pártkongresszus megismétlését elrendelő ítéletét.
Az első fokú ítélet ellen fellebbezett a párt elnöksége.

Az ügyben másodfokon eljáró Fejér Megyei Bíróság véleménynyilvánításnak minősítette az elhangzottakat, s bűncselekmény hiányában felmentette az elnökség valamennyi tagját.

A vádlottak az ítéletet tudomásul vették, az ügyész az írásba foglalt ítélet kézhezvételét követően nyolc napon belül nyújthat be fellebbezést - mondta el Gieszné Boda Orsolya, a Fejér Megyei Bíróság szóvivője.

A perben a Munkáspárt elnökét Fazekas Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje képviselte, aki az MTI-nek elmondta, az elnökség nem követett el rágalmazást, a véleménynyilvánítása nem volt gyalázkodó hangvételű.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását