2024. május 8. - Mihály

Kökény: hazugságokkal mozgósít a Fidesz

Nagyon elbizonytalanodhatott a Fidesz, ha néhány nappal a népszavazás előtt a kormánynak címzett durva fenyegetésekkel, képtelen hazugságokkal próbálja mozgósítani szavazóit - jelentette ki Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának szocialista
2008. március 5. szerda 20:20 - Hírextra

"Azt még elviseljük, ha a legnagyobb ellenzéki párt vezetője adóbeszedőnek vagy kutyaütőnek minősít bennünket, de azt nehezen tudjuk elviselni, hogy mindennap hazugságokkal találkozunk" - mondta a politikus egy egészségpolitikai fórum előtt tartott sajtótájékoztatón.

Kökény Mihály kiemelte: a Fidesz egyszer ezer forintra emelkedő vizitdíjjal riogat, majd adónak minősíti a kórházi napdíjat, a vizitdíjat és a tandíjat. A szocialista politikus szerint egyetlen előterjesztés, terv sem létezik a vizitdíj emeléséről, és annak sincs alapja, hogy e díjakat adónak lehet tekinteni, hiszen éppen ezért lehet róluk népszavazást rendezni.

Furcsa népszavazásra készülünk, amelyen ötmilliárd forintos költséggel arról dönthetünk, elvegyünk-e 50 milliárd forintnyi olyan bevételt a magyar egyetemektől, kórházaktól, rendelőktől, amelyeket a törvények már odaadtak a szolgáltatóknak - fogalmazott Kökény Mihály.

A szocialista politikus szerint nem lesz eredményes a népszavazás, hiszen az emberek egyre inkább felismerik, miről van szó, és belátják, a vizitdíj és a tandíj megszüntetésével nem lesz jobb a bevételük negyedétől megfosztott háziorvosoknak és a fejlesztési lehetőségeiktől eleső egyetemeknek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását