2024. április 20. - Tivadar

Előzetesben a volt jegyzője

Előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprém Megyei Bíróság Balatonalmádi volt jegyzőjét kedden - tájékoztatta Kármán Miklósné, a megyei bíróság elnökhelyettese az MTI-t.
2008. március 5. szerda 07:07 - Hírextra

Közlése szerint a megyei bíróság az első fokon hozott döntést - amely csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el - változtatta meg; a megyei bíróság indoklása szerint a vesztegetés és lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés bűncselekményének gyanúja megalapozza, indokolttá teszi az 53 éves köveskáli lakos, M. Gábor előzetes letartóztatását.

A gyanúsítás szerint 2008 nyarán egy révfülöpi vállalkozó hajók, hajózási eszközök kiállítását kívánta megrendezni Balatonalmádiban, amelyhez az engedélyt és egy magánterület megszerzését M. Gábor garantálta volna - tájékoztatott az elnökhelyettes. Elmondta: M. Gábor felajánlotta a látványterv és a program további fejlesztését, sőt egy diplomatáknak kiírt yachtversenyt is tervezett.

Mint a bíróságon vallotta: megvesztegetésről szó nincs, ő a szellemi terméke után jogosan járó pénzre tartott volna igényt. "Ennek a társaságnak lett volna lehetősége a szellemi jogot tőlem bérbe venni" - fogalmazott a bíróságon a volt jegyző, aki nem tagadta, hogy kétszer is tárgyalt a révfülöpi vállalkozóval egy veszprémi vendéglőben a balatoni hajóexpó megrendezéséről.

Az eddigi nyomozati iratok szerint a révfülöpi vállalkozó február 13-án feljelentést tett a rendőrségen M. Gábor ellen, ugyanis szerinte a jegyző egy Mercedes gépkocsira és egy yachtra is igényt tartott volna. M. Gábor a keddi tárgyaláson ezt tagadta, sőt szerinte éppen az ellenkezője igaz a vállalkozó állításának; szerinte ugyanis a vállalkozó ajánlotta fel a luxuskocsit és a hajót a számára.

Kármán Miklósné tájékoztatása szerint a vállalkozó a feljelentésében arra is kitért, hogy a második veszprémi vendéglői beszélgetésükön M. Gábor neki azt is mondta, hogy fegyvereket tart otthon.
A Köveskálon, M. Gábor lakásán tartott házkutatás során a rendőrség valóban talált egy puskát és egy pisztolyt, a hozzá való lőszerekkel. Ezek tartásához M. Gábornak engedélye nem volt - tette hozzá a megyei bíróság elnökhelyettese.

Az 53 éves férfi korábban több éven át Köveskálon volt körjegyző, január elseje óta azonban Balatonalmádi jegyzőjeként dolgozott (egyelőre féléves próbaidővel), s decemberben öt jelentkező közül választotta ki őt nagy többséggel a város képviselő-testülete - mondta Keszey János, Balatonalmádi polgármestere az MTI-nek, hozzátéve, hogy a jegyző eddigi, kéthavi munkájával elégedettek voltak.

A polgármester hangsúlyozta, hogy az első fokú bírósági döntést követően - amikor elrendelték a jegyző házi őrizetét -, M. Gábor levélben kérte a felmentését, s azt a képviselő-testület aznap, a február 25-ei, rendkívüli ülésén el is fogadta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását