2024. május 11. - Ferenc

Kórház és kutyaszar

Fiala mai műsorában a sztárvendég megint a hetedik kerület vezetője, Hunvald György volt. Ő választ adott a hallgatók parkolást firtató kényes kérdéseire, de szóba került az erzsébetvárosi rongálások ügye is. Egy fővárosi műsort hallhattunk, fővárosi gond
2008. március 4. kedd 18:26 - Constantinovits Milán
Szingapúr kontra Dánia

Egy Tengerész nevű hallgató levelével kezdődött a Kelejfel Jancsi, amelyben írója, erzsébetvárosi lakos maga is, kifogásolta, hogy semmiféle érdemleges változás nem történik a Hernád utca környékén. Darabokban az aszfalt, nem használt a felújítás, az utcabútorok megrongálva, miközben a parkolási társaság csak büntet és büntet és büntet. Hová megy az ebből befolyó összeg? Miért ilyen a helyzet, amilyen?

Hunvald György sztoikus nyugalommal reagált: a 200 milliós parkolási bevétel csak fele a kerületi költségvetésben útépítésre előirányzott 400 milliónak. „Minden pofon mellé nem lehet egy rendőrt állítani” - idézte Rejtőt polgármester, amivel a levélíró ama felvetésére válaszolt, hogy 500 méterenként állhatna egy közterület-fenntartó. Ezt azonban cáfolta egy nyugdíjas hallgató, szintén az érintett városrészből, aki a szingapúri példát említette: tele kell rakni a várost szigorúan büntető rendőrökkel, és így a következő generációnak már a vérében lesz a szabálykövetés.

Válaszában a városatya elmesélte, hogy most már a közterület-fenntartó által adott büntetést az APEH hajtja be, így talán a fizetési hajlandóság is megnő a bírságoltak részéről. Szingapúr esetére is volt riposztja Hunvaldnak, miszerint ott a fejekben is rend van, vagyis a mentalitás megváltoztatásával kell kezdeni idehaza is. Példaképp Dániát hozta fel, ahol egy időben minden kutyaszarba beletűztek egy aprócska nemzeti zászlót, és az állampolgárok rövidesen belátták, hogy ez mégsem a legjobb reklám az országnak. Így kevesebb lett az ebgumi. A hallgató megint a távol-keleti állammal kontrázott: ott húsz botütést kap a szemetelő.

Az adok-kapok folytatódott: egy zaklatott nő a kerületi bicikliútról beszélt. Nagy az utak szintkülönbsége, nehéz haladni. Hunvald szerint nem. A betelefonáló szerint de.

Ki sokat Markhot, keveset fog

A produktív vita után a téma átterelődött az egészségügyre. Dünnyögő hallgató kárhoztatta az egri Fideszt a kórházprivatizáció miatt, de le lett keverve. Itt fontos tudni azt, hogy a pénteki egri önkormányzati ülés épp emiatt fulladt botrányba: a fideszes vezetésű város ugyanis a Markhot Ferenc Kórház új kezelőjének egy tenderen a HospInvest Kft.-t választotta. Ezt azonban a szocialista képviselők nem bírták megemészteni, és a lakosság egy része is demonstrált a tanácsterem előtt.

Később Gaál Péter a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző programigazgatója került vonalba. Ő rövid bemutatkozást (az orvosi diploma megszerzése után sosem praktizált, egészségügyi menedzseri oklevelet szerzett Londonban) követően kifejtette, hogy a reformok alapkérdése az, hogy azt az összeget, amelyet az állam az egészségügyi szolgáltatásokra költhet, milyen hatékonysággal tudja a betegellátásra fordítani.

Az egészségügy speciális terület, nem lehet teljesen piaci alapon szemlélni, nem potenciállal, előismeretekkel rendelkeznek ugyanis az érdekelt felek. Az orvos és a beteg között információs asszimmetria van, vagyis a páciens nem tudja, hogy tényleg az-e a leghatékonyabb kezelést kapták. Gaál bírálta, hogy az egészségügyi vezetés hirtelen, megalapozatlanul fogott hozzá a problémák kezeléséhez, de ezáltal csak újabb gondokat generált. Eddig a változások konszenzusok alapján működtek, most azonban a minisztérium önfejűen, a szakmát megkerülve viszi véghez a reformot.

Gaál ugyanakkor figyelmeztetett rá, hogy nem szabad indultból, erőből vitatkozni a politikusokkal, mert az csak agresszív magatartást szül. Közben előkerült Talmácsi is, ugyanis a hallgatók nem tudták beazonosítani, hogy a magyar motorsport kiválósága melyik kategóriában is versenyez. Utána Fiala és Gaál Péter párbeszéde folytatódott: mikor indult el a reform, most vagy már 1985-ben, amikor létrejött egy reformtitkárság? Meddig lehet a szakmának beleszólnia az egészségpolitikába?

A legfajsúlyosabb kijelentés is ekkor hangzott el: nem magánbefektetők bevonására lenne szükség az egészségügyben, hanem az orvosokat kellene érdekeltté tenni abban, hogy a felesleges beavatkozásokat kiszűrjék. Ez kettős célt szolgálna: egyrészt növekedne az orvosok jövedelme, másrészt hatékonyabban lehetne felhasználni a rendelkezésre álló büdzsét. Egy járóbeteg-szakellátó intézmény vagy a háziorvosok szövetsége vállalhatná a szervező tevékenységet, nem pedig üzleti biztosítók.

Akik későn keltek, vagy bármi másért elmulasztották volna a reggeli műsort, azok ma éjjel fél 12-től 1 óráig meghallgathatják a műsor szerkesztett változatát a Pont FM 88.1-en, ahol a beszélgetés további részleteire is fény derül.
Forrás: Pont FM
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását