2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Negyedszázada halt meg a magyar származású Koestler

Huszonöt éve, 1983. március 3-án vetett véget életének Arthur Koestler magyar származású író, újságíró, a világszerte ismert Sötétség délben szerzője. Kösztler Artúr néven született Budapesten, 1905-ben. A család 1919-ben Bécsbe költözött, ott kezdte meg
2008. március 1. szombat 13:23 - Hírextra
A politika és az írás azonban sokkal jobban érdekelte, így hamarosan otthagyta a Technische Hochschule padjait. Az elektrotechnikával végleg szakított, a pszichológia iránti érdeklődése viszont egész életét végigkísérte.

Maga is zsidó származásúként a cionizmus ügye mellé állt, 1926-ban kivándorolt Palesztinába, onnan küldte első cikkeit, s még az iraki királlyal is sikerült interjút készítenie. Pár évvel később visszatért Európába, élt Párizsban, majd Berlinben, ahol a német kommunista pártba is belépett. Az eszme lelkes híveként a Szovjetunióba is eljutott, ám az ideológia és a valóság közötti mély szakadék megingatta hitét. Angliában is szerencsét próbált, lapoknak írt cikkei mellett az Encyclopedia Britannica köteteibe írt szócikkeket. Mikor a sztálini tisztogatások híre a szigetországba is eljutott végleg szakított a kommunizmussal.

A fasizmust és a kommunizmust egyaránt megvető író a spanyol polgárháborúból is tudósított, fogságba is esett, halálra ítélték és kis híján kivégezték, végül nemzetközi nyomásra szabadult ki. A falangisták börtönében átélteket később a Sötétség délben című könyvében is felhasználta, polgárháborús élményeit a Spanyol Testamentum címmel jelentette meg.

Angliába visszatérve 1939-ben jelent meg első politikai regénye Gladiátor címmel. A második világháború Franciaországban érte, ahol hónapokra internálták, s csak 1940-ben engedték szabadon. Ezt követően írta meg a Sötétség délbent, a totális diktatúrát bemutató könyv a francia fordítás 1945-ös megjelenését követően tett szert világhírnévre. Az antikommunista művet A jógi és a komisszár című, 1945-ben megjelent esszégyűjtemény követte, amelyben Gandhit és Lenint állította szembe egymással. 1952-ben és 1954-ben jelent meg két önéletrajzi kötete. Az 1956-os magyar forradalom után nemzetközi színtéren próbálta felhívni a figyelmet a bebörtönzött magyar írókra.

Később egyre inkább elfordult a politikától, a japán és az indiai misztikum felé sodródott, komolyan érdeklődött a parapszichológia iránt, s egyike volt az elsőknek, akik laboratóriumi körülmények között kipróbálták az LSD-t.

A zaklatott életű írónak három felesége volt, életrajzírói szerint nem bánt kesztyűs kézzel a nőkkel, állítólag többször kezet emelt partnernőire, és nemi erőszakot is elkövetett - emiatt az edinburgh-i egyetemen álló mellszobrát is eltávolították.

A Parkinson-kórral és részleges leukémiával küszködő idős író 1983. március 3-án feleségével együtt követet el öngyilkosságot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását