Külföld

Hazaengedték a síliftből kiesett kislányt

Hazaengedték szerdán a klagenfurti baleseti kórházból azt a magyar kislányt, aki a múlt hét elején kiesett a síliftből a karintiai Villach közelében, és eltörte a lábát. A 11 éves gyerek hazaszállításának költségét a magyar biztosító állta, a mentőről is

A kisfiút, aki ugyancsak megsebesült a balesetben – ő a kezét törte el -, a kórház tájékoztatása szerint pénteken engedik ki. A kislányhoz hasonlóan ő is jól van, már kikerült az intenzív osztályról.

A baleset a múlt elején történt a gerlitzeni sívidéken. Eddig még tisztázatlan okból a kislány hét méter magasból kiesett annak a négyférőhelyes síliftnek az üléséből, amelyen csak ők ketten utaztak. A másik gyerek – feltehetően pánikból vagy segítségnyújtási szándékkal – utána ugrott.

Az MTI értesülése szerint az osztrák rendőrség vizsgálata során abból indult ki, hogy a gyerekek játszottak, húzkodták-emelgették a biztonsági kart, amely váratlanul kinyílt, és a kislány a mélybe zuhant. Azt még vizsgálják, hogyan engedhetett el a biztonsági szerkezet.

Mindkettőjüket helikopterrel szállították a klagenfurti baleseti kórházba.

A gyerekek egy szegedi iskoláscsoport tagjaiként tartózkodtak a karintiai sítáborban.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.