EU-s hálózati erőpróba: a tagállamok visszaszorítanák Brüsszel tarifaszabályait

A megismert tanácsi dokumentum szerint az uniós kormányok gyengítenék azt a javaslatot, amely nagyobb ellenőrzést biztosítana Brüsszelnek az európai villamosenergia-hálózat felett. A tagállamok inkább maguknál tartanák a döntés jogát arról, hogyan finanszírozzák és működtessék saját villamosenergia-hálózataikat.

Brüsszelben már zajlanak az egyeztetések arról, hogy ki fizesse az uniós villamosenergia-hálózat korszerűsítését. Ez kulcsfontosságú az EU 2050-re kitűzött klímasemlegességi céljának eléréséhez, miközben a villamos energia egyre fontosabb szerepet kap az unió gazdasági stratégiájában.

Az EU azt szeretné, ha a háztartások és a vállalkozások a fosszilis tüzelőanyagok helyett egyre inkább villamos energiát használnának. Eközben a gyártóipar, az adatközpontok, a hőszivattyúk és az elektromos járművek egyaránt növelik a villamosenergia-igényt. A hálózatok bővítésének és üzemeltetésének költségei azonban egyre nagyobb mértékben jelennek meg a villanyszámlákban.

Az EU adatai szerint a hálózati díjak a háztartási villanyszámlák 27 százalékát, a vállalkozások számláinak pedig 21 százalékát tették ki. Ehhez a nemzeti adók és egyéb terhek további 24 százalékkal járultak hozzá a háztartások, illetve 16 százalékkal a vállalkozások esetében. Vagyis a hálózati díjak és az adók együttesen gyakran meghaladják magának az elfogyasztott villamos energiának az árát.

A növekvő európai villamosenergia-árak arra késztették az Európai Bizottságot, hogy júliusban új szabályokat javasoljon az energiaköltségek csökkentésére. A kezdeményezésre egy olyan, egyre súlyosabbá váló energiaválság közepette került sor, amelyet a Hormuzi-szoros lezárása is tovább súlyosbított. A Bizottság emellett egy villamosítási tervet is bemutatott, amely 2040-re 46 százalékos villamosítási célt határozna meg az Európai Unió számára.

Az EU Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország arra törekszik, hogy megőrizze a Bizottság azon átfogó célját, amely szerint a villamos energiának olcsóbbá és könnyebben hozzáférhetővé kell válnia. Ugyanakkor nagyobb mozgásteret biztosítana a nemzeti kormányoknak és szabályozó hatóságoknak abban, hogy a szabályokat saját rendszereikhez igazítsák.

Az ír elnökség – amelynek feladata a Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament közötti tárgyalások közvetítése – a hálózati díjak átfogó átalakítását javasolja. Ennek része lenne, hogy a tarifák ösztönözzék a fogyasztókat a csúcsidei villamosenergia-felhasználás csökkentésére, a fogyasztás időbeli áthelyezésére, valamint arra, hogy az új hálózati csatlakozások helyét is figyelembe vegyék.

A szeptember 23-án tartott legutóbbi előkészítő egyeztetések azonban azt mutatják, hogy a tagállamok vonakodnak attól, hogy ezek az eszközök minden országban azonos, kötelező előírásokká váljanak. „A villamosenergia-tarifák referencia-módszertanának alkalmazására vonatkozó szabályoknak lehetővé kell tenniük a szabályozó hatóságok számára, hogy kellően indokolt esetekben eltérjenek a referencia-módszertantól” – áll a szeptember 16-i tanácsi dokumentumban, amelyet az Euronews látott.

Lengyelország, Olaszország, Csehország, Luxemburg, Litvánia és Lettország azt szeretné, ha a szabályozók olyan eszközöket, mint az olcsóbb csúcsidőn kívüli villamos energia vagy az új beruházások olyan helyszínekre terelését ösztönző kedvezmények, ahol elegendő hálózati kapacitás áll rendelkezésre, csak akkor alkalmaznának, ha azok az adott ország villamosenergia-rendszere szempontjából megfelelőek. Ezek az országok nem támogatják, hogy az ilyen megoldásokat uniós szinten mindenhol kötelezővé tegyék. Spanyolország, Hollandia, Svédország és Ciprus ennél is erősebb aggályokat fogalmazott meg az intézkedések hatékonyságával, illetve lehetséges társadalmi következményeivel kapcsolatban.

Francesco Sassi, az Oslói Egyetem adjunktusa az Euronewsnak azt mondta: a Bizottság központosított ellenőrzése „hozzájárulhat az Ibériai-félsziget elszigeteltségének enyhítéséhez, illetve több beruházást ösztönözhet az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokat összekötő hálózatokba Kelet- és Délkelet-Európában”. Sassi szerint ezek az országok egyre kevésbé akarják átadni hatásköreiket Brüsszelnek, miközben Ursula von der Leyen elnöksége alatt már a második energiaválsággal szembesülnek, és az Európai Bizottság láthatóan képtelen kontrollálni az ismétlődő piaci sokkhatásokat.

Nemzeti mozgástér vagy uniós koordináció?

A Bizottság számára az egységes szabályok azt szolgálják, hogy az EU töredezett villamosenergia-piaca átláthatóbbá és hatékonyabbá váljon. A tagállamok ugyanakkor ellenállnak minden olyan megoldásnak, amely arra kényszeríthetné őket, hogy átalakítsák nemzeti tarifarendszereiket, amelyek eltérő hálózati adottságokat, ipari struktúrákat és fogyasztói bázisokat tükröznek.

A vita egyik legfontosabb pontja az a rendelkezés, amely lehetővé tenné a Bizottság számára, hogy közös struktúrát és referencia-módszertant alakítson ki a villamosenergia-tarifákhoz. Az ír elnökség hangsúlyozza, hogy ez nem a tényleges tarifák harmonizációját, hanem a tarifák meghatározásának módszertani összehangolását jelentené. A nemzeti szabályozók pedig indokolt esetben eltérhetnének a referencia-megközelítéstől.

Több jelentős uniós tagállam azonban továbbra sem elégedett. Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Finnország, Spanyolország és Hollandia a Bizottság hatásköreinek jelentős csökkentését vagy teljes megszüntetését szeretné. Érvelésük szerint inkább iránymutatásokra, semmint kötelező érvényű megközelítésre lenne szükség.

A vita végső soron arról szól, hogyan osszák el az európai energi átállás költségeit. „Az elefánt a szobában, amelyről senki sem akar közvetlenül beszélni, miközben inkább a hálózati rendszerekre, a hálózatirányításra, az összeköttetésekre és a tarifákra alkalmazott technológiai-gazdasági kérdésekről folyik a vita, az, hogy ezeknek a kérdéseknek a természete alapvetően politikai és geopolitikai” – mondta Sassi.

Harc azért, hogy ki kapja meg előbb a hálózati kapacitást

A politikai tét még egyértelműbbé válik az új hálózati csatlakozások kérdésében. Az EU-ban egyre hosszabbak a hálózati csatlakozásra váró sorok, mivel a gyárak, a megújulóenergia-projektek, az adatközpontok és más, nagy villamosenergia-igényű beruházások ugyanazért a korlátozott hálózati kapacitásért versenyeznek.

A javasolt szabályok lehetővé tennék a tagállamok számára, hogy prioritási sorrendet állítsanak fel arra az esetre, ha nincs elegendő kapacitás valamennyi beruházás csatlakoztatására. A legutóbbi kompromisszumos javaslat megerősítené a tagállamok szerepét az általános szakpolitikai irányok meghatározásában, miközben a szabályozók szabadon dönthetnének azok gyakorlati alkalmazásáról.

Az országok széles köre – köztük Németország, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Lengyelország, Svédország, Dánia, Finnország, Belgium, Litvánia és Lettország – alapvetően támogatja, hogy a kormányoknak nagyobb szerepük legyen a döntésekben. Álláspontjuk szerint annak eldöntése, hogy mely beruházások kapják meg a szűkös hálózati kapacitást, nem pusztán technikai kérdés. Ipari versenyképességi, energiabiztonsági és társadalompolitikai szempontokat is magában foglal. A Bizottság ezzel szemben úgy érvel, hogy a műszaki kritériumok és a hálózati díjak meghatározása alapvetően szabályozási feladat.

Dánia nemrég sürgősségi hálózati törvényt fogadott el, amely az adatközpontokat a hálózati csatlakozások szempontjából a legalacsonyabb prioritási kategóriába sorolja. Koppenhága ugyanis az év elején kénytelen volt leállítani az új csatlakozások engedélyezését, miután jelentősen megugrott az adatközpontok csatlakozási kérelmeinek száma. Több uniós tagállam attól tart, hogy az adatközpontok gyors terjeszkedése tovább terhelheti a villamosenergia-hálózatokat, és növelheti a belföldi energiaárakat. Brüsszel 2035-ig az adatközponti kapacitás megháromszorozását célozza az EU-ban, részben azért, hogy csökkentse a Big Tech vállalatoktól való függőséget, és elősegítse Európa saját mesterségesintelligencia-kapacitásainak kiépítését.

A villamosenergia-hálózatokért folyó vita így egyre kevésbé pusztán technikai kérdés. A tarifák, a hálózati beruházások és a csatlakozási sorrend meghatározása egyaránt arról szól, hogy a tagállamok és az uniós intézmények között hogyan oszlik meg a döntési jog, illetve ki viseli az európai energi átállás növekvő költségeit.