2024. május 10. - Ármin, Pálma

Nem oszlik a Terézváros

Nem szavazta meg a terézvárosi képviselő-testület a helyi Fidesz-frakció által indítványozott feloszlatási javaslatot csütörtökön délután - tudta meg az MTI.
2008. február 22. péntek 07:20 - Hírextra
Verók István (MSZP), a VI. kerület polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a feloszlatási indítványt 13 nem és 9 igen szavazattal utasította el a képviselő-testület. Az ülésen egy fideszes és egy MDF-es képviselő nem vett részt - tette hozzá.

A polgármester szerint a Fidesz olyan "dologgal akarta szembesíteni a koalíciót, amelyet a saját időszakából örökölt". Az Andrássy úti paloták, a Hunyadi téri vásárcsarnok és a Nagymező utcai mélygarázs ügye a fideszes vezetés alatt indult el, ezeket a jelenlegi városvezetés megörökölte - tette hozzá.

Illés Zoltán, a Fidesz terézvárosi szervezetének elnöke elmondta: nagyra értékeli, hogy az MSZP-SZDSZ többség napirendre tűzte a feloszlatás kérdését, "ugyanakkor azt gondolom, hogy ezzel a döntésükkel azt jelzik, hogy ugyanúgy kívánják folytatni az ügyek bonyolítását a kerületben, mint ahogyan azt eddig tették". A sorozatos ingatlanbotrányok következménye 2010-ben, az önkormányzati választásokon realizálódhat - tette hozzá. Az MSZP és az SZDSZ helyi szinten elmulasztott egy olyan lehetőséget, hogy megújuljon - vélekedett az elnök.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását