2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szlovákiából lopott értékes könyvek kerültek elő

Egy budapesti antikváriumban találták meg azokat a csaknem kétmillió forint összértékű könyveket, amelyeket még karácsony előtt loptak el a Túrócszentmárton közelében fekvő Klástor pod Znievom könyvtárából - jelentették be a magyar rendőrök a szlovák rend
2008. február 21. csütörtök 12:38 - Hírextra

Palov Jaroslav ezredes, a Szlovák Köztársaság Nagykövetségének rendőrattaséja azt mondta: a tettesnek, egy fiatal férfinek még tavaly decemberben, az ünnepek előtt sikerült kivinnie a könyvtárból nyolc kötetet. Január elején visszatért a könyvtárba, hogy onnan további két könyvet vigyen el, s ekkor fogták el őt. Ellene Szlovákiában, előzetes letartóztatása mellett folytatnak eljárást.

A magyar rendőrök január elején kaptak információt szlovák kollegáiktól az Interpol Magyar Nemzeti Irodán keresztül arról, hogy a szlovákiai könyvtárból ellopott köteteket Magyarországon értékesítették - mondta Mihály Csaba, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Különleges Ügyek Osztályának vezetője.

Hozzátette: az eladásban közreműködő szlovák állampolgár vállalta, hogy Magyarországra utazik, és segít a vevő azonosításában. Az ő segítségével jutottak el a nyomozók ahhoz a budapesti antikváriumhoz és antikváriumoshoz, akitől a könyvek előkerültek.

Mihály Csaba azt mondta: az antikváriumos - állítása szerint - nem tudott arról, hogy a könyvek bűncselekményből származtak volna. Hozzátette: a rendőrség ugyanakkor vizsgálja, hogy felmerül-e az orgazdaság gyanúja, az antikváriumos ugyanis mintegy 300-400 ezer forintért vásárolta meg a köteteket, így összesen egymillió forintot fizetett a nyolc könyvért és további másik nyolc kötetért.
Az NNI tájékoztatása szerint a köteteket még csütörtökön visszajuttatják a szlovák könyvtárnak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását