2024. április 20. - Tivadar

Spóroltak, jöhet az új darab

Hármas szereposztásban mutatja be a Madách Színház Andrew Lloyd Webber és Tim Rice musicaljének, a József és a színes szélesvásznú álomkabát című darabnak az új magyar változatát. Szirtes Tamás igazgató a darabról, az előttük álló kemény munkáról, és a s
2008. február 19. kedd 18:55 - Malina Adrienn
Ezt a musicalt 1972 nyarán az Edinburgh-i Fesztiválon játszották először, mint teljes színpadi művet. Ezt követte 1972. október 16-án a londoni Young Vic Színház bemutatója. Tizenhat előadás után átköltözött a produkció a Roundhouse Színházba, később pedig az Albery Színházba. Az utóbbi két helyszínen 243-szor játszották. 1981-ben mutatták be New Yorkban, itt előbb az Entermedia Színházban, majd a Royal Színházban ment, összesen 747 alkalommal.

A történet az Ótestamentumban szereplő Jákobnak és tizenkét fiának, azok közül is a Jákob számára legkedvesebbnek, Józsefnek kalandjait meséli el. Villanásnyi jelenetek és jobbnál jobb dalok. Józsefet fivéreinek féltékenysége rabszolgasorsra juttatja, de ő a gazdag Putifár szolgájaként kitünteti magát, mint a birtok ügyeinek rendbetevője. Termete és szépsége viszont felgerjeszti gazdája kéjsóvár feleségének amúgy is túltengő szexuális vágyait, aminek következtében József hamarosan egy börtöncella mélyén merenghet el a szabadság és a rabság örök ellentmondásán. A csoda és saját borotvaéles esze ebből a kátyúból is kisegíti Józsefet, aki hamarosan a Fáraó bizalmasa, Egyiptom második számú embere lesz. A többi meg majd május 30-án a Madách Színházban kiderül.



A musicalt 1991-ben már bemutatta a Madách Színház társulata ugyancsak Szirtes Tamás
rendezésében, aki most Szerednyey Béla társaságában rendezi újra a darabot. Szirtes kifejtette: „A József és a színes szélesvásznú álomkabát című musical reneszánszát éli
szerte a világon, tavaly például Londonban újították föl. A fordítást valamelyest
átdolgozták, és ahogy Londonban, úgy Budapesten is új hangszerelést kapott a mű, Webber
pedig egy új dallal is gazdagította alkotását. A legendák évadjának nevezzük ezt a szezont, és ebbe a József pont belefér. Részben a Thomas Mann-tetralógián alapuló librettó önmagában is legenda. A történet gyönyörű, humanista példázat, és ebben a különösen intoleráns világunkban sokat mondhat mindenkinek. Arról szól, hogy a bosszúállás helyett a megértést, az elutasítás helyett az elfogadást kellene választanunk. Amikor a Volt egyszer egy csapaton dolgoztunk valóban lett egy csapat. Olyan fiatal szereplő gárda nőtt fel az elmúlt években, akik a műfajnak jeles képviselői lettek. Mondhatom, hogy ők ma már sztárok a maguk módján. Egyre ismertebbek és szereti őket a közönség.”



József szerepében Nagy Sándort, Puskás Pétert és Serbán Attilát láthatja a közönség. A narrátor szerepében Gallusz Nikolett, Ladinek Judit és Polyák Lilla lép színpadra. Bár ez nem a hagyományos narrátor funkcióról szól, hanem a női princípium megtestesüléséről, "álmaink és rémálmaink" asszonyáról.

A hármas szereposztásnak köszönhetően a premiereket május 30-án, 31-én és június 1-jén tartják. Szirtes hangsúlyozta, nincs első, másod, vagy harmad szereposztás, egyenrangú és első mindenki. Mivel a premier után sorozatban még harmincszor játsszák a musicalt, szükséges volt, hogy a főbb szerepekre legyenek váltó emberek. A színház meghívta a bemutatóra Andrew Lloyd Webbert is, ám azt még csak remélni lehet, hogy a szerző el is jön a premierre.
Egy ekkora produkció tervének megvalósításához egy-másfél év szükséges, és a színház valóban másfél éven át takarékoskodott, hogy megfelelő keretet adhasson a műnek. Az új díszleteket Kentaur, a jelmezeket Romhányi Nóra tervezi, a koreográfus Tihanyi Ákos lesz.

A népszerű musicalből 1999-ben filmváltozat is készült David Mallett rendezésében,
Tim Rice forgatókönyve alapján. Az azonos című alkotásban Józsefet Donny Osmond, Jákobot Richard Attenborough, Potifárnét pedig Joan Collins játszotta.

Az egyik főszereplővel, az újoncnak számító, ám de a tévéből már jól ismert Puskás Péterrel beszélgettem a sajtótájékoztató után.

Hogy kerültél a Madách csapatába?

Egy válogatáson vettem részt, amire meghívtak, de szerintem magamtól is elmentem volna. Mivel enyém lett a szerep, úgy tűnik tetszettem.

A Megasztár után egyértelmű volt számodra, hogy az éneklés mellé, a színészetet is „bevállalod”? Hiszen azóta játszottál az 56 csepp vér rockmusicalben, sorozatban, mozifilmben…

Nem, egyáltalán nem volt egyértelmű. Az 56 csepp vér jó bulinak indult, nagy szerepem nem volt, de élveztem, hogy ott lehettem. Igazából a Jóban rosszban sorozat volt az, ami átlendített engem egy ponton. Tudtam, hogy a magyar zenei élet nem egy főállású meló, gyakorlatilag megőrülnék, ha ugyanazt kéne csinálnom mindig. Egy ideig nem éreztem jól magam a sorozatban sem. Laza voltam, csináltam, tudtam a szöveget, de nem nagyon izgatott. Mostmár jó szerepelni benne, szeretem a karaktert is, amit alakítok. Egyik napról a másikra kezdett el izgatni, hogy ebben a filmben mi történik velem. Boldog vagyok, hogy most Szolnokon az Oliverben is játszhatok, főleg, hogy nagy sikerrel megy a darab.

Csak a musicalek érdekelnek, vagy később jöhet a próza is?

Remélem, hogy a prózai szerepek is előbb, utóbb megtalálnak. Most még a musical van, de ezt is meg kell tanulnom. Az elmúlt két évben volt szerencsém olyan emberekkel együtt dolgozni, akik hihetetlen sokat adtak nekem. Tőlük tanultam a legtöbbet. Elég, ha csak Kaszás Attilát említem, miatta megérte benne lenni az 56 csepp vérben. Láthattam Attilát közelről, ahogy dolgozik. Emlékszem az egyik próbán, amikor álltunk a nagy hangárban, jogging nadrágban és hülyéskedtünk folyamatosan. Megjelent Attila, és úgy adta elő a szóló számát, hogy a stáb, akik jelen voltak, tátott szájjal tapsoltak neki. Nekem ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy el kell felejteni a szituációt, amiben jelen vagyunk. Az, hogy éppen ott állunk pólóban, rövidnadrágban, melegünk van, nem számított, csak az, ami történt. Meghatározó élmény volt számomra.

A családod, apukád, aki ugye szintén színész, hogy fogadták, hogy egyre többet láthatnak majd a színházi „deszkákon” is?

Nagyon örültek neki. A nagypapám a Vígszínházban játszott, nagymamám az Operettben. A szüleim is tudják, hogy óriási dolog, hogy a Madách Színházban ilyen lehetőséget kaptam. Volt össznépi sírás-rívás, amikor elmeséltem.

A Madách színészeivel alakul a kapcsolatod, menni fog a közös munka?

Sokakat ismertem már régebbről is, de ez valóban egy folyamat, amíg az embert teljes mértékben elfogadják. Nagyon örülök, hogy a most, többek között Sanyival (Nagy Sándor), Attilával (Serbán Attila) dolgozhatok. Remélem, segítjük majd egymás munkáját.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását