2024. április 20. - Tivadar

Az elnöki hivatal az alkotmányossági aggályokról

Egy törvénnyel szembeni, mégoly jószándékú politikai hevület sem vezethet arra, hogy alapvető alkotmányos elvek és intézmények figyelmen kívül hagyásával alkotmánysértésre buzdítsuk a köztársasági elnököt, vagy működésképtelenséget idézünk elő az államgép
2008. február 19. kedd 08:59 - Hírextra

 (Morvai Krisztina február 12-én írt nyílt levelet az államfőnek. Az ő érveléséhez csatlakozott Ádám Attila a február 16-án megjelent cikkében.)


Az egészségbiztosítási törvény kapcsán a köztársasági elnök hatáskörét, lehetőségeit érintően sajnos számos, az alkotmánnyal ellentétes kérés, igény, elképzelés fogalmazódott meg - írta a hivatalvezető, hozzátéve: az ezeket megalapozó téves, kalandos jogi elképzelések jogvégzett, sőt, szakterületükön tekintélynek számító jogászok neve alatt jelennek meg.

A hivatalvezető-helyettes emlékeztetett rá: Morvai Krisztina az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban 2007 decemberében törvényt megerősítő népszavazásra vonatkozó kérdést nyújtott be hitelesítésre az Országos Választási Bizottsághoz. Álláspontja szerint a köztársasági elnök az Országgyűlés által elfogadott törvényt mindaddig nem írhatja alá, ameddig a népszavazási eljárás be nem fejeződik, illetve ha a népszavazás megvalósul, az meg nem erősítette.

Álláspontom szerint a nyílt levélben található jogértelmezés megalapozatlan, az államfőnek szóló felszólítás alapjául szolgáló jogi érvelés alapvetően téves - írta Bitskey Botond.

Hozzátette: az alkotmány nem a megerősítő népszavazás kezdeményezését teszi az aláírás elhalasztásának feltételéül, hanem a tényleges népszavazásra bocsátást. Mint írta, a törvényt megerősítő népszavazás esetében a köztársasági elnök csak akkor van akadályoztatva a törvény aláírásában, ha a megerősítő népszavazást az Országgyűlés határozatban elrendelte, de jelen esetben erre nem került sor. Ezért a köztársasági elnök e rendelkezésre hivatkozva nem tagadhatta meg az aláírást, sem a törvény első elfogadásakor, sem annak újratárgyalását követően.

Bitskey Botond szerint Morvai Krisztinának egymagában nincs lehetősége törvényt megerősítő népszavazást kezdeményezni, az országos népszavazás kezdeményezéséhez ugyanis legalább 200 ezer választópolgár aláírása kell.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy ha Morvai Krisztinának igaza lenne, és valóban úgy kellene a mostani esetben eljárni, ahogy azt a köztársasági elnöktől kéri, akkor a jövőben fel kellene készülni a permanens jogi káosz időszakára.

"Semmi nem akadályozná ugyanis, hogy ezt követően minden egyes törvény esetén egyetlen választópolgár hónapokra, de adott esetben évekre megakadályozza a kihirdetést. Hiszen bármilyen ügyben fogadna is el az Országgyűlés törvényt, elegendő lenne az államfői aláírást megelőzően benyújtani a választási bizottsághoz egy aláírásgyűjtő ívet hitelesítésre" - írta. Hozzátette: ennek következtében a köztársasági elnök az adott törvényt nem hirdethetné ki mindaddig, amíg az ügy le nem zárul, vagy úgy, hogy az összes jogorvoslati fórumot megjárva kiderül, hogy az adott ügyben nem tartható népszavazás, vagy magának a megerősítő népszavazásnak a megtartásával.

Bitskey Botond a Magyar Hírlapban korábban megjelent egyik írásra is reagált. A lap keddi számában azt írta: a Techet Péter által írt publicisztika alkalmas arra, hogy a köztársasági elnök alkotmányos lehetőségeivel kapcsolatban tévedésbe ejtse az alkotmányjoghoz nem értő olvasókat.

A hivatalvezető-helyettes azt írta: Techet Péter véleménye szerint csak a "jogállam fetisizálói" gondolják, hogy Sólyom Lászlónak alá kell írnia és ki kell hirdetnie az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt. Holott - írta Techet Péter - az államfő bátran megsértheti az alkotmányt, hiszen a Fidesz úgysem adná a szavazatát a jelenlegi köztársasági elnök jogi felelősségre vonásához.

Techet Péter arra hivatkozik, hogy a jogban egy cselekedet csak és kizárólag akkor jogellenes, ha az arra hivatott fórum megfelelő eljárás keretében a fellebbezés lehetősége nélkül megállapítja a jogellenességet. Bitskey Botond azt írja: e szerint a logika szerint bárki bátran követhetne el jogsértést, akár bűncselekményeket is, mindaddig, amíg nem kell félnie a felelősségre vonástól.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását