2024. május 13. - Szervác, Imola

Vendégjáték Egerben

A budapesti Pinceszínház Nasztaszja Filippovna című előadása vendégeskedik Egerben, a Gárdonyi Géza Színház stúdiószínpadán kedden este - tájékoztatta az MTI-t az egri teátrum sajtószóvivője.
2008. február 18. hétfő 12:55 - Hírextra

Pilisy Csenge hétfői közlése szerint a darab Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének motívumai alapján készült Kőváry Katalin rendezésében. A különleges, kétszereplős változatot Andrzej Wajda Oscar-díjas lengyel filmrendező írta 1977-ben.

A művészi párviadalt Szirtes Balázs és Széles Tamás előadásában láthatja a közönség - tette hozzá a referens.

A félkegyelmű, más címen Nasztaszja Filippovna majdnem nyolcszáz oldalas regényfolyam. Több dramatikus feldolgozás készült belőle; egészen különleges a kétszereplős változat, amelyet Andrzej Wajda hozott létre.

A Pinceszínház összegzése szerint A félkegyelműnek ez a változata egy érdekes kísérletsorozat folytán alakult ki 1977-ben. A próbafolyamatra beengedték a közönséget is, majd amikor a színészek már a szöveg birtokában voltak, egy éjszakai, magányos, mondhatni zártkörű próba után alakult ki a végleges forma.

Andrzej Wajda a cselekményt Miskin és Rogozsin Nasztaszja Filippovna holtteste melletti utolsó találkozására korlátozta. A rendező Dosztojevszkij teljes szövegéből kiemelte az összes dialógust, s abból rakta össze a történetet, amely két a férfinak a meggyilkolt nő iránt érzett tébolyult szerelméről szól. A halott nőt nem mutatják meg a darabban, de mégis állandóan jelen van mindenben, ami történik és amiről beszélnek a színpadon.

A darabot a Pinceszínház 2007 decemberében mutatta be.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását