2024. március 29. - Auguszta

Hollywood Rose saját dalokkal

Sok dolog történik mostanság hazánk első Guns N' Roses tribute zenekarának háza táján. Felvettek egy 4 dalos, saját szerzeményekből álló EP-t, koncerteznek ma este és jövő szombaton a Rock DJ párbajon is. És terveznek valami olyat, amit a világon még senk
2008. február 16. szombat 18:24 - Pálfi Rita
Pénteken a Rocközön vendége volt Jesse és Zaba a Hollywood Rose zenekarból. A beszélgetés alaphangulatát egy hallgató sztorija adta egy Axl Rose-nak öltöztetett kisgyerekről, aki nemtetszésének ordítással adott hangot.

Aki nem ismerné a Hollywood Rose zenekart és ebből a kis történetből még nem jött rá: az együttes Guns N' Roses dalokat játszik, méghozzá a megszólalásig ugyanazt a zenét adják vissza a fiúk a színpadon, mint zenei „példaképeik”. Azonban most úttörő lépésre szánták el magukat: megjelent az első, saját dalokat tartalmazó korongjuk. Egyelőre nem nagylemezről van szó, hanem egy négy számot tartalmazó EP-ről, ahogy szép magyarosan hívják. A fiúk a Rocközönbeli beszélgetés során elárulták, hogy a zenekar létezése óta tervezték már saját anyag felvételét, de ez csak most jött össze. Mindenki írt szöveget a „kislemezhez”, ami egyébként körülbelül 3-4 hónapnyi munka gyümölcse. Kiadót nem is kerestek hozzá, először a közönségükhöz szeretnék eljutatni, valószínűleg internetről is le lehet majd tölteni ezt a négy számot. Kiemelték, hogy saját szerzeményeiket nem fogják a Guns számok közzé keverni, és sajnos a közeljövőben még nem lesznek „saját” koncertek. Zaba úgy véli, hogy nem lenne jó ezeket a saját számokat két Guns szám között lejátszani.



Arra, hogy érződik-e rajta a Guns hatása egyértelműen igen volt a válasz, azonban hozzátették, hogy mindenkinek volt már saját zenekara, és ezáltal egyéni stílusa is. Ahogy a fiúk fogalmaztak, azért nem egy második Appetite for Destruction elkészítését vették tervbe. Azt nem is tudnák megcsinálni, tették hozzá szerényen. Ami viszont biztos, hogy modernebb zenéről van szó, mint Gunsé, mindenesetre meglátják, hogy mennyire tetszik majd a közönségnek. Aki kíváncsi a korongra és érdekli a Rock DJ párbaj, annak óriási szerencséje van, hiszen a jövő hét szombati, második viadalon a belépő mellé Hollywood Rose EP-t kapnak a Wigwamba látogatók.
A műsor folyamán három dal is elhangzott a korongról, elsőként a Világvége Hotel, aminek a szövegét a szólógitáros, Vili írta, egy amszterdami élménye után szabadon. A műsorban utolsóként az az akusztikus dal volt hallható, melynek szövegét Zaba írta, miközben turnéra utaztak Németországba. A harmadik rádióban hallható dal a Csak ennyi volt, melynek csövegét Jesse követte el.

Jesse azt is elárulta, hogy ez a négy szám még csak a kezdet, amit most megmutatnak a közönségnek. Nagyjából összeállt egy nagylemeznyi ötlet, azok megjelenéséhez már szponzorokra is szükség lesz.

Szóba került a Hollywood Rose alaptevékenysége is. A fiúk már csináltak a hagyományostól kissé elütő unplugged koncertet Guns N' Roses dalokból, ahol különböző stílusban szólaltatták meg a nótákat: swing vagy latinos hangulatú elemek vegyítették a dalokat. Amit most terveznek még ennél is különlegesebb, és világon senki nem próbálkozott még ilyennel. Jobban mondva a Metallica és a Deep Purple igen, de Guns N' Roses dalokat még sohasem próbálták így előadni. És hogy mit takar ez a titokzatos felvezetés? Szimfonikus zenekarral szeretnék előadni a legendás együttes dalait. Természetesen ehhez szükség van valakire, aki át tudja írni a számokat. Van már jelöltjük egy olyan karmester személyében, akinek nemcsak a komolyzenei háttere adott a feladathoz, hanem szereti is a Guns N' Rosest. Ez óriási kihívás és rengeteg munkát igényel, de az együttes eléggé lelkes és elszánt a jelek szerint.

Már csak azért sem jelenthet különösebb problémát egy ilyen hatalmas munka, mert a fiúk igazi zenekarként funkcionálnak: a zenélésen kívül is, sok a közös program az életükben a próbákon felül. Szeretnek együtt lenni, egy jól működő csapatról van szó.

Aki kíváncsi arra, hogy szól a Guns N' Roses az ő interpretálásukban, ma este az Új Picasso Pointban meghallgathatja őket. A buli hosszú lesz, de a belépés ingyenes, ajánlott időben érkezni, főleg, hogy aránylag kis hely a fellépésük helyszíne.

És ne feledkezzünk meg a jövő hét szombatról sem, hiszen a nótákkal párbajozó zenészek előtt a Hollywood Rose tüzeli fel a közönséget a Wigwamban. Ráadásul, mint már említettünk a belépő mellé mindenki megkapja a szóban forgó 4 saját dalt tartalmazó EP-t is. Jesse és Zaba hozzátette, remélik, hogy nem söralátétnek fogják használni a kedves nézők a korongot, melynek grafikáját Jesse készítette.

Az együttes március-áprilisban még több klubbulin részt vesz, aztán jön a szabadtéri szezon és a külföldi fellépések, ez utóbbi főleg Ausztriában, Németországban és Hollandiában.
Hartmann Zoli megkérdezte, hogy látja a  zenekar: összeáll-e újra az „eredeti”? A fiúk ilyen tekintetben kifejezetten optimisták, szerintük minden bizonnyal fognak még együtt játszani.
És még egy kis kulisszatitok a szombat estéről: a Hollywood Rose koncerten egy szám erejéig fellép Hartmann Zoli műsorvezető is: az It’s easy című dalt énekli el a vendégszereplő.

A műsor végén még megkérdeztük Jesset és Zabát, hogy amennyiben ők állnának a képzeletbeli ringben, a pult mögött, mivel próbálnák elnyerni a közönség kegyeit. Jesse Metallicától az Enter Sandmant és az AC/DC-től a Whole lotta rosie-t vágta rá kapásból, Zaba pedig ugyanígy az AC/DC-től játszana, de a Big Gun című számot.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását