„Míg 2007 olyan év volt, amikor a klímaváltozás ügye a megoldandó globális feladatok élére került, a 2008-as évben eljött az ideje annak, hogy összehangoltan cselekedjünk”- jelentette be a főtitkár. A felhívás időzítése nem véletlen: a 2005-ben ratifikált kiotói egyezmény hamarosan elvészti érvényességét, és nemrég tárgyalta az Európai Parlament is az éghajlatváltozás már most érzékelhető következményeit.

Ban Ki Mun szerint a globális klímaváltozás elleni harc csakis közösen, az állami szervek, a magánszektor és a civil szféra együttes fellépésével lehet eredményes. Ennek viszont megkerülhetetlen lépcsője egy új nemzetközi egyezmény kidolgozása, amelyet a Bali szigetén tartott konferencián 2009-es céldátummal határoztak meg. Ez a jövőbeli megállapodás a kiotói egyezmény továbbélését jelentené, vagyis az aláíró államok újra kötelezettséget vállalnának az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésére.

Mi volt Kiotóban? S Bali szigetén?

A kiotói megállapodás hosszú tárgyalásfolyamat eredménye, hiszen még 1997-ben készült el a jegyzőkönyv, amelyet csak 2005. február 16-án léptettek hatályba. Eredője, hogy az 1990-as években egyre több kutatás támasztotta alá a Föld környezeti válságát: az ózonréteg csökkenését, a tengerszint emelkedését, a biodiverzitás csökkenését, és a fokozódó elsivatagosodást. Ezért a megállapodást ratifikáló országok elhatározták, hogy 5,2 százalékkal csökkentik az 1990-es szinthez képest az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Az uniós tagállamok ezzel szemben 8 százalékos mérséklésre kötelezték magukat, hazánk pedig 6 százalékot vállalt.

Al Gore lobbija és az ENSZ nyomása ellenére azonban Amerika nem ratifikálta az egyezményt, sőt Ausztrália is egészen tavaly decemberig kivárt vele, Kazahsztán pedig idén készül az aláírásra. Akadnak olyan államok is, amelyek Amerikához hasonlóan nem hajlandóak társulni a megállapodáshoz (vagy nincsenek meg a belső feltételek a ratifikációhoz): ilyen Törökország, Irak, Szomália, Afganisztán vagy Csád.



Az egyezmény 2012-ben jár le, de már tavaly megkezdődött Bali szigetén a megújításáról szóló konferencia. Az ENSZ szervezésében zajló tanácskozáson több mint 10.000 politikus, szakember és újságíró vett részt, és legfontosabb célja volt, hogy kitűzze, milyen határidőkkel folyjon a következő egyezmény tárgyalása. A kiotói szerződés hosszas globális bevezetése ugyanis megmutatta, hogy bár ez csupán technikai kérdés, mégsem elhanyagolható – ráadásul az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) jelentései szerint az idő is egyre fogy.

A bali egyeztetés egyik fontos tartalmi kérdése volt, hogy a 2009-ben kötendő nemzetközi kontraktus önkéntes avagy kötelező jellegű legyen-e. Washington nem volt hajlandó társulni a kiotói egyezményhez, így ennek megfelelően az önkéntes opció mellett kampányol. További dilemma a gázkibocsátás visszafogásának mértéke: az USA önmagával szemben nem akar nagy elvárásokat megfogalmazni, az EU viszont 2020-ig minden eddiginél drasztikusabb, 20 százalékos csökkentést tűzött ki célul.

Mind a Bali konferenciának, mind Ban Ki Mun bejelentésének közvetett előzménye volt az IPCC által tavaly kiadott Negyedik Értékelő Jelentés, amely a globális felmelegedés egyik, egyre kritikusabbá váló jelenségével, az ivóvízkészletek csökkenésével foglalkozott. Nem véletlenül ugyanez, és a tengerszint emelkedése volt a témája az Európai Parlament szakbizottsága által szervezett rendkívüli januári tanácsokozásnak is. Ahogy az ENSZ-főtitkár fogalmazott: „Most kezdődik az igazi munka. A kihívás óriási. Kevesebb, mint két évünk van arra, hogy kiügyeskedjünk egy megállapodást, amely megüti azt a mércét, amelyet a tudósok állítottak nekünk.”