2024. október 13. - Kálmán, Ede

Ellopták az orosz bronzsajtot

A fémtolvajoknak eshetett áldozatul a bronzsajt - a kétszáz kilós fémdarab egy közismert tanmese, A holló és a róka ihlette szoborkompozícióban játszotta a főszerepet.
2008. január 31. csütörtök 13:10 - Hírextra
A moszkvai emlékművet egy sajtgyár állíttatta 2005-ben félmillió dolláros (87 millió forintos) költséggel. Mi sem természetesebb, hogy a holló csőrében tartott sajt, amelyre olyannyira ácsingózik a róka, a vállalat egyik népszerű termékére emlékeztet.

A gyár vezetősége a fémtolvajok mellett a konkurenciára is gyanakszik, mondván, hogy a 200 kilogrammos bronzsajtot "csak úgy, egyszerűen" nem lehetett elemelni: eltulajdonításához szervezett akcióra volt szükség. A tulajdonos százezer rubelnyi (700 ezer forintnyi) jutalmat kínált fel a nyomravezetőnek.

A mostani azonban nem az első eset, amikor a moszkvai emlékművek a vandálok, vagy fémtolvajok áldozatául estek. Tavaly kétszer lopták el a Puskin-emlékművet körülvevő bronzkerítés egy részét. Ugyancsak megszenvedte a tolvajok gyűjtőszenvedélyét a Csajkovszkij-emlékmű: a zeneszerző mindössze néhány hónapja kapta vissza pennáját és vonalzóját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását