2024. október 13. - Kálmán, Ede

Európa olajra lép - orosz rulett Putyinnal

Nyugaton sokan Oroszország újbóli megerősödését, egy posztszovjet világhatalom kialakulását vizionálják. Az elképzelések nem is járnak messze a valóságtól, hiszen Európa egyre nyilvánvalóbb olajfüggősége Moszkva megkerülhetetlenségére mutat rá. Putyin erő
2008. január 29. kedd 17:33 - Constantinovits Milán
Az orosz medve felébred és enni kér

Vladimir Socor Oroszország-szakértő a napokban úgy nyilatkozott, hogy a Nyugat hatalmas ziccert hagyott ki a kilencvenes években, amikor lehetőség nyílt volna a szovjet rendszer összeomlása után Oroszország konszolidálására, visszavezetésére a fejlett európai gazdasági és kulturális környezetbe. Ez azonban nem következett be, részben, mert a nyugati államok maguktól beinduló és végbemenő demokratizálódási folyamatokat vártak, másrészt Putyinnal olyan vezető került a Kreml élére, akinek esze ágában sincs volt lemondani országa hidegháborús hegemóniájáról.

Socor a Nyugat felelősségét hangsúlyozza, ami részben igaz is: Lech Walesa például már 1993-ban óvta Európát az orosz medve ismételt megerősödésétől, de komolyan senki nem foglalkozott Moszkvával. Jelcin elnöksége pacifista külpolitikát jelentett, Oroszország belső gazdasági krízisével, és a csecsen-kérdéssel volt elfoglalva, nem jutott ideje a világhatalmi szerep építgetésére. A KGB-s kapcsolatrendszerrel bíró Putyin ugyanakkor sokkal konfrontatívabb államvezetést tett magáévá: aktív geopolitikai jelenlétet alakított ki, növelte a posztszovjet térség, illetve Németország és Ausztria energiafüggőségét, miközben nem mellesleg felszámolta a csírájában lévő belső demokráciát is.

Ezt jelzi, hogy bár az elnökválasztás nyíltan zajlik, önkormányzati szinten nem működik az igazi pártpluralizmus, a Kremlben zajló, nyugati találgatásokra okot adó fejcserék (legutóbb Medvegyev érkezése) pedig sok szakértő szerint előre lejátszottak. Putyin kényesen ügyel arra is, hogy az európai civil szervezetekkel csak mérsékelt kapcsolata lehessen a demokráciára történelmi gyökerei révén amúgy sem túl fogékony orosz társadalomnak. További szomorú tény, hogy Európa a kilencvenes évek közepén modernnek tűnő, meglehetősen esetlen liberális pártokat támogatott, és szemet hunyt a pénzügyi szektort uralmuk alá hajtó oligarchák megjelenése felett.

Van fegyver, van befolyás

Ezzel egy időben Oroszország hozzálátott a Jelcin alatt elhanyagolt, szovjet érából örökölt hadsereg modernizálásához, amelyhez pénzügyi alapot az olajrobbanás, Oroszország hirtelen megugró kőolajexportja biztosította. Az egész fejlesztési folyamat két ciklusban történik: az első fázis a posztszovjet örökség átalakítása, a második pedig a tényleges modernizáció. 2005-ben lezárult az első rész, jelenleg a korszerűsítés zajlik. Hat kerületre osztották a haderőt, amik mind külön légi, szárazföldi és vízi alakulatokkal rendelkeznek. (A nukleáris fegyverzet maradt a központi parancsnokság felügyelete alatt.) Megkezdődött az atomtengeralattjárók fejlesztése, az S-300-as rakétavédelmi rendszer kiépítése és a korszerűnek számító Topol-M rakéták beszerzése is. Bár a 2010-es céldátum még messze van, a katonai potenciál növekedése az orosz diplomáciát és gazdaságpolitikát már érezhetően merészebbé, agilisebbé formálta.



Ennek egyik tapintható jele a balkáni hídfőállás kiépítése. Múlt pénteken Putyin államfő Boris Tadic szerb elnökkel aláírt egy megállapodást, amelynek értelmében Belgrád csatlakozik a Déli Áramlat elnevezésű gázprojekthez. Ez azt jelenti, hogy egy orosz többségi tulajdonú vegyesvállalat gázvezetéket épít Szerbiába, amelyen évente legalább 10 milliárd köbméter földgáz fog áthaladni, vagyis a teljes vezetékrendszer kapacitásának egyharmada. Oroszország egyúttal ellenőrzést szerzett a NIS szerb olajvállalat felett, vagyis ezentúl Belgrád energiapolitikáját gyakorlatilag Moszkva irányítja. Putyin tehát újra megvetette lábát a Balkánon, és tovább fokozhatja Európa nyersanyag-kiszolgáltatottságát.

A gazdasági függőség politikai befolyással is jár: Putyin erőteljesen lobbizik Koszovó elszakadása ellen (emiatt nem mellesleg messze a legnépszerűbb külföldi politikus Szerbiában). Bár a tartomány önállósodási folyamata megállíthatatlannak tűnik, ráébresztheti Európát, hogy külpolitikai téren Oroszország megkerülhetetlen. Ezt húzza alá a Kreml egyre intenzívebben jelentkező igénye a globális katonapolitika alakítására. A NATO-val közös hadgyakorlatok, az iráni urándúsításhoz nyújtott orosz asszisztencia, és nem utolsó sorban az egyre élesebb Amerikai-bírálatok pedig mind azt jelzik, hogy Moszkva magára talált, és részt kér a világ irányításából.

Az Ivanov-doktrína

Külpolitikai elemzők felhívják arra is a figyelmet, hogy a katonai megerősödés egyúttal ideológiai háttérrel is rendelkezik. A hidegháború után ugyanis nem lehet már a washingtoni, kapitalista ellenségképre építeni az orosz világuralmi terveket, új doktrínára van szükség. Ez 2003-ban született meg Szergej Ivanov orosz külügyminiszer révén, aki a Nyugat helyett, a globalizmus kihívásait helyezte célkeresztbe. Tézisei szerint meg kell védeni Moszkvát a globalizálódó világ kihívásaival szemben, ehhez pedig szükség van egy megbízható szövetségi háttérre, egy biztos és hatékony hadseregre, és egy erős gazdaságra.

Olajozott geopolitika

E három feltétel közül a szövetségi rendszer igen nehezen teljesíthető, Socor szerint is a keleti-európai befolyási övezet csak gazdasági értelemben képzelhető el. Politikai hatalommal épp ezért a „szürke államokban”, így például Szerbiában kísérletezhetnek csak az oroszok. Az ütőképes hadsereg kritériuma teljesülni látszik, a stabil gazdaság szintén. Ez utóbbinak szilárd alapja az orosz olajmonopólium, amelynek erejét Európa egyre jobban érzi. Emlékezetes, 2007 elején Oroszország megrémítette a tőle olajat importáló országokat azzal, hogy a belorusz tranzitvámok miatt elzárta a Barátság-vezetéket. A konfliktus rendeződött azóta, ám a precedens arra ösztökélte Európát, hogy alternatív energiaforrásokat keressen.

Ilyen lehetne a Kaszpi-medence, és a Kaukázus olajkészlete, azonban a türkmén, kazah vagy azeri olajállomány egyelőre csak orosz közvetítéssel aknázható ki. Ennek érdekében kezdték meg a térséget Törökország földközi-tengeri partjával összekötő Tbiliszi-Baku-Ceyhan kőolajvezeték építését, és ezért született meg a Nabucco-terv alapján egy olyan gázvezeték is, amelyik a térségből a Fekete-tenger medencéjén, Bulgárián és Románián keresztül érné el Közép-Európát.

A Nabucco-terv egyébként a várakozásokkal ellentétben nem váltott ki orosz részről neheztelést, hiszen, ahogy Vladimir Milov, a Moszkvai Energiapolitikai Intézet is elmondta: „Az orosz kormány és a Gazprom is komolyan veszi a Nabucco-projektet.” Ennek oka pedig rendkívül egyszerű: Moszkva is be akar kerülni a hálózatba. A budapesti olajkonferencián az is kiderült, hogy Amerika sem gördít akadályokat a terv elé, noha a Nabucco bevonná Iránt is az olajkereskedelembe.

Magyarország a Kék Áramlat hullámain

Ez utóbbinak lenne alternatívája a Kék Áramlat fejlesztése, amely az orosz-török vezetéket építené tovább Közép-Európába. Habár 2006-ban Bársony András külügyi államtitkár a Nabucco fontosságát hangsúlyozta, főnöke, Gyurcsány Ferenc tavaly a Kék Áramlatra bólintott rá, feltehetőleg szem előtt tartva, hogy a Nabucco szükséges, de nem elégséges fedezetet nyújtana csak. E lépése miatt a kormányfőt számos bírálat érte, ugyanakkor politikai okokból érhető állásfoglalása. 2002 óta ugyanis rohamosan fejlődtek a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatok, nő a kölcsönös befektetések száma, s a Mol révén az olajimportunk 90 százalékát is a szakértők által megbízathatatlannak tartott orosz behozatal alkotja. Ezek fényében kellemetlen és komoly importszerkezeti váltással járó döntés lenne csökkenteni az olajkereskedelmet.

A kérdés azonban túlmutat az olajbehozatalon: egyúttal hazánk érdekszférák közti elhelyezésének dilemmáját is jelenti. Socor szerint káros felfogást tükröz a Gyurcsány-féle Nyugat és Kelet közti hídszerep, hiszen az uniós csatlakozással Közép-Európa, sőt Nyugat része lettünk. Orbán Viktor is hasonlóképpen gondolkodik, tavalyi amerikai látogatása során kifejtette, hogy a túlzott oroszbarátság könnyen a posztszovjet térségbe sorolhat minket Brüsszel szemében. Azt azonban látnunk kell, hogy amíg gyakorlatilag csak Oroszországtól függ olajbehozatalunk, nem távolodhatunk el nagyon Moszkvától.

Ehhez európai szinten kellene változtatni: túllépve azon a döbbeneten, hogy Putyin alatt Oroszország egy belülről pszeudodemokratikus állam, kívülről pedig erős katonai- és olaj-szuperhatalom lett, el kellene kezdeni egyre erőteljesebben kialakítani a Nabucco-vonalat, és egy egységes, protekcionista EU-gazdaságpolitikát. Brüsszel azonban egyelőre belső gondokkal van elfoglalva, így az orosz medve szabadon növekedhet...
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását