2024. április 19. - Emma

Lába kélt a harangnak

A színesfémtolvajok elérték a Balatontól mintegy nyolc kilométerre fekvő, s mindezidáig békés somogyi zsáktelepülést, Kötcsét; a hétvégén a református imaház udvarán álló haranglábról ellopták a bronzból készült harangot.
2008. január 14. hétfő 21:33 - Hírextra
A valamivel több mint félezer lakosú faluban döbbenten fogadták a hírt a helybeliek, s értetlenül állnak a történtek előtt - mondta az MTI-nek Feledy Gyula polgármester.

Az önkormányzat vezetője példátlannak nevezve az esetet, annak az aggodalmának adott hangot, hogy a Balaton-partot lerabló színesfémtolvajok ezentúl a tótól távolabb eső településeken keresnek majd maguknak zsákmányt.

Az ellopott harang amúgy 1896-ban készült, s értéke hozzávetőleg egymillió forint. A polgármester szerint bizonyos, hogy a lakosság összefog és hamarosan pótolják majd a faluban élő mintegy húsz református család számára komoly erkölcsi értéket jelentő harangot.

Elmondta továbbá, hogy a történtek gondolkodóba ejtették mind a falu vezetését, mind a lakosságot: lehet, hogy ezek után a temetőben tavasszal felállítani tervezett lélekharangot a tolvajok számára értéktelen ötvözetből öntetik ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását