2024. március 29. - Auguszta

Egymilliárd forintos fejlesztési tervek

Több mint egymilliárd forintos fejlesztést tervez a gyulai Harruckern János Közoktatási Intézetben az iskola fenntartója, a Békés Megyei Önkormányzat. Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt esztendőben tö
2008. január 30. szerda 11:40 - Hírextra

Az összevonásokat követően immár a fejlesztések kerültek előtérbe, így Gyulán a központi iskola területén egy új inkubátorházat kívánnak építeni, valamint felújítják a kollégiumot, továbbá a főépületet alkalmassá kívánják tenni a térségi integrált szakképző központ feladatainak ellátására.

A megye ezzel kapcsolatban három pályázatot is benyújtott, illetve napokon belül benyújt az unió által is támogatott pénzügyi alapokra, és abban bízik, hogy összességében megnyerheti a beruházás költségeinek a felét.

A megyei önkormányzat korábban már döntött arról, hogy biztosítja a fejlesztéshez szükséges önrészt. Erre alapot teremtett az önkormányzat által jegyzett több milliárd forintos kötvény.

Domokos László kiemelte: az inkubátorházba olyan vállalkozók fognak betelepülni, akik egyrészt megfelelnek a piaci kihívásoknak, másfelől a szakképzés során gyakorlati képzési feladatokat is el fognak látni.

Zámbó András, az iskola igazgatója hozzátette: az új inkubátorház a tervek szerint 1.600 négyzetméteres lesz, s abban többek között az asztalos, és fémipari szakmákban szerezhetnek korszerű és piacképes gyakorlati ismereteket a diákok.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását