2024. május 11. - Ferenc

Közelítenek a bolygók

A tavaly októberben felfedezett 2007 TU24 jelű kisbolygó január 29-én hajnalban 1,4-szeres holdtávolságban halad el bolygónk mellett, így kisebb távcsövekkel is megfigyelhető lesz. A futballpályányi méretű égitestet 2007. október 21-én fedezte fel az amer
2008. január 29. kedd 07:40 - Hírextra
A földsúroló kisbolygók népes táborába tartozó objektum ekkor még 63 millió km-re járt bolygónktól, amelyhez azóta is folyamatosan közeledik.

Legkisebb földtávolságát január 29-én reggel, magyar idő szerint 9 óra 33 perckor fogja elérni, amikor 538 ezer km-re húz el bolygónktól. Az ezt követő estén fényessége eléri a 10,3 magnitúdót, ami 10 ezerszer nagyobb, mint amilyen a felfedezés idején volt. Ez a fényesség azt jelenti, hogy akár 5 cm-es távcsővel is megfigyelhető lesz vizuálisan, ha tudjuk, hogy pontosan merre keressük az égbolton „átrohanó” kisbolygót. A kisbolygó megfigyelése gyakorlott amatőrcsillagászok számára könnyű feladat.

A Nap felől közelítő kisbolygó már január 28/29-én este is fényes lesz, de a legjobb láthatósága 29/30-án következik be, amikor északi helyzete miatt egész éjszaka megfigyelhetjük, mert nem fog a horizont alá bukni. Útja a Camelopardalis és az Ursa Maior csillagképeken vezet keresztül, ahol a Göncölszekér közelében fog elhaladni. Megkereséséhez néhány percre pontosan ismerni kell a helyzetét, különben csak nagyon nehezen tudjuk kihalászni a csillagok tengeréből, hiszen percenként 2 ívpercet fog elmozdulni egünkön, vagyis 15 perc alatt a Hold látszó átmérőjének megfelelő utat tesz meg egünkön. A Budapestre érvényes, 6 percenkénti koordinátákat ide kattintva kaphatjuk meg. Borult idő esetén a következő napokban még megfigyelhetjük az eleinte naponta egy, majd fél magnitúdót halványuló kisbolygót.

Forrás: hirek.csillagaszat.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását