2024. március 29. - Auguszta

Tessék kutatni, itt a pénz!

Idén is megnyílik az Élvonal kiválósági program, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 3 milliárd forint keretösszegre.
2022. március 1. kedd 13:37 - HírExtra

Idén is megnyílik az Élvonal kiválósági program, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 3 milliárd forint keretösszegre 2022. április 28-ig pályázhatnak ígéretes projektjeikkel a tudományos világ élmezőnyébe tartozó kutatók - jelentette be a minisztérium keddi közleményében Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Hozzátette: a nyertes pályázók öt éven át összesen akár 350 millió forintnyi állami támogatással végezhetik versenyképes felfedező kutatásaikat Magyarországon.

Az ITM közleménye szerint a konstrukcióban azok a pályázók indulhatnak eséllyel, akik az elmúlt tíz évben nemzetközileg is elismert, kimagasló tudományos eredményeket értek el, és kutatási tervük alapján a következő időszakban is képesek lesznek hasonló teljesítményt nyújtani. Éppen ezért a pályázati feltételek között hangsúlyosan szerepelnek a korábbi nemzetközi megmérettetéseken - elsősorban az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain - elért eredmények.
    
Schanda Tamás kiemelte: "azon dolgozunk, hogy 2030-ra Magyarország a tudomány, a technológia és az innováció területén is Európa élvonalába kerüljön. Ennek egyik fontos eszköze az Élvonal program, amely hazai és külföldi kutatók számára kínál támogatást ahhoz, hogy tudományos áttöréssel kecsegtető, magas színvonalú alapkutatási projektjüket magyar kutatóintézetekben valósítsák meg".
    
Az előző évi kiíráshoz képest jelentősen emelkedik az elnyerhető támogatás összege. A kutatók a korábbi 60 millió helyett már évi 70 millió forintra pályázhatnak, ami a maximális 5 éves időszakra 350 millió forintnyi finanszírozást jelent. A kimagasló hazai támogatás célja, hogy belátható időn belül további elismerésekhez, újabb jelentős nemzetközi pályázati sikerekhez segítse hozzá a nyerteseket.
    
"Az Élvonal programot 2018 óta négyszer hirdettük meg, jelenleg 40 folyamatban lévő projekt részesül támogatásban. Az eddigi nyertesek a lehető legváltozatosabb tudományterületeket képviselik, matematikai, idegtudományi és fizikai témák éppúgy megtalálhatók közöttük, mint ökológiai, csillagászati vagy nyelvészeti kutatások. Az idei kiíráson sincs tematikus megkötés, ahogy az elmúlt évek tapasztalatai mutatják, bármilyen alapkutatási témának esélye lehet a sikerre" - tette hozzá Schanda Tamás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását