2024. július 23. - Lenke

Mediciek Budapesten

A Mediciek fénykora - élet és művészet a reneszánsz Firenzében című kiállítást szerdán bemutatták a sajtó képviselőinek a budapesti Szépművészeti Múzeumban. A csütörtöktől látogatható tárlat a Reneszánsz Év első nagyszabású eseménye - mondta Hiller István
2008. január 23. szerda 19:08 - Hírextra

Hozzátette: az olasz múzeumok olyan, minden várakozást felülmúló kiállítási anyagot állítottak össze és adtak kölcsön, amelynek darabjai Itálián kívül még nem szerepeltek együtt.

"Uniós forrásból az elkövetkező két és fél évben 3,5 milliárd forintot fogunk a Szépművészeti Múzeum rendelkezésére bocsátani, ami a még inkább látogatóbarát múzeum, egy közönségközpont létrehozását segíti majd" - jelentette be a miniszter.

A reneszánsz fő művei közül ennyit egy kiállításba rendezni feladat is és élmény is - mondta a Botticelli, Leonardo, Raffaello és Vasari műveit is felvonultató tárlatról Hiller István, megköszönve az olasz kurátorok és közreműködők munkáját, amelynek köszönhetően hatvan olasz gyűjteményből - köztük az Uffizi képtárból - összesen csaknem kétszáz műtárgy érkezett Budapestre.

Baán László, a múzeum főigazgatója azt emelte ki, hogy a Szépművészeti Múzeumban május 18-áig látható tárlat ilyen formában sehol máshol a világon nem fog szerepelni. A pratói dómból érkezett, Donatello által készített szószék előtti talpazat például egyenesen a restauráló műhelyből érkezett Budapestre, és Magyarországról a dómba kerül vissza.

Annamaria Giusti, a tárlat egyik kurátora elmondta, hogy a kiállítást két részre osztották: az első, XIV. századi korszak a művészetet hatalmas összegekkel támogató firenzei bankárcsalád, a Mediciek kezdeti idejét mutatja be utazási csekkek, korabeli hitelkártyák és pénzek segítségével. A korszakból emellett szőtt alkotások, régi firenzei térképek, fából készült makettek, és gazdag paloták berendési elemei kaptak helyet.

A XV. század a Mediciek fénykora volt, ebből az időszakból azok az alkotások láthatók, amelyeket a család Raffaellótól, Leonardótól vagy Michelangelótól rendelt meg - említett példákat Monica Bietti, a tárlat másik olasz kurátora.

A kiállításon látható Botticelli 1482 körül készült, Pallasz Athéné és a kentaur című nagyméretű festménye is.

A festmények mellett Lorenzo Ghiberti, Luca della Robbia és Benvenuto Cellini szobrai és domborművei is helyet kaptak.

A kiállítás összbiztosítási értéke meghaladja a 80 milliárd forintot. Baán László korábbi közlése szerint a bemutató összességében mintegy 300 millió forintba került, ebből 80 millió forintot kaptak a Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából meghirdetett Reneszánsz Év költségvetéséből.

A tárlathoz kísérőrendezvények kapcsolódnak: január 31-én a városligeti műjégpályán Medici-korcsolyabál várja a közönséget, a Szépművészeti Múzeumban pedig bemutatnak egy XVI. századi olasz komédiát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását