2024. április 19. - Emma

Tadic, Nikolic, béke nincs

Lezajlott a szerb elnökválasztás első fordulója, amit a Szerb Radikális Párt jelöltje, Tomislav Nikolic nyert, alig néhány százalékkal megelőzve a jelenlegi elnököt, a Demokrata Párt színeiben induló Boris Tadicot. Mi várható, ha a radikálisok kerülnek ha
2008. január 22. kedd 11:54 - Constantinovits Milán
A visszavágó még hátravan

A szerb Központi Választási Bizottság adatai alapján a szavazatok 85 százalékának összeszámlálása után Nikolic a voksok 39,6, Tadic pedig 35,5 százalékát kapta, így ők ketten indulhatnak a február 3-án esedékes második fordulóban. Az előzetes várakozásokat messze felülmúlóan szerepelt a Magyar Koalíció is, amely a választásra jogosult magyarok kétharmadának a szavazatait söpörhette be. Pásztor István elnökjelölt összesen több mint százezer voksot kapott, ezzel jócskán meghaladta a 2007-es választásokon elért eredményt.

Nikolic győzelme az ellenzők szerint egyfelől a forrongó, Koszovó helyzete miatt a nacionalista eszmékre jelenleg igencsak fogékony szerb közhangulatnak köszönhető. Másfelől szerepet játszhatott az is, hogy a Demokrata Párt jelöltje képes volt megszólítani a lakosság létminimum alatt élő harmadát is. Az Európa-párti Tadic köztes álláspontot képvisel, megpróbálja az ország integritását és az unióba való belépést egyaránt zászlajára tűzni, ám úgy tűnik, ez kevés volt az első fordulóban a választópolgároknak.



A mérkőzés még nincs lejátszva, február 3-án jön a második forduló, ahol a kisebb erők szavazóinak másodlagos pártpreferenciája fog dönteni. Pásztor István már bejelentette, hogy pártja Tadic mellett van, amennyiben a demokraták elfogadják a Koalíció programját. Az Új Szerbia Párt ellenben úgy véli, hogy ők lehetnek a mérleg nyelve, ám még nem határoztak arról, melyik jelölt mellett fognak kampányolni. Egy biztos: a mostani 61 százalékos részvételi arány azt jelzi, hogy a szerb lakosság érzi a választás hatalmas tétjét.

Koszovót márpedig nem!

Koszovó
Területe 10 887 km², népessége az 1999-es konfliktus előtt 2 millió fő volt. Északnyugaton Montenegróval, északon és keleten a közép-szerbiai Raška, Toplica, Jablanica, és Pčinja régiókkal, délen Macedóniával, délnyugaton Albániával határos. A nagyobb városok közé tartozik Priština (albánul: Prishtinë), a főváros körülbelül 500 000 lakossal, valamint a délnyugati Prizren 120 000 lakossal, Gjakovë. További öt település lakossága éri el az 50 000 főt.

Albánok alkotják a tartomány lakosságának majdnem 90%-át. Az albán bevándorlás, a többi nép kivándorlása, valamint a magas születési szám következtében egyenletesen nőtt az albán lakosság aránya a tartományban. A lakosság nagy része a háború alatt menekültté vált, de a legtöbb albán gyorsan visszatért otthonába. A konfliktus következményeként néhány ezer nem albán, különösen szerbek és cigányok elhagyták a tartományt, hogy megmeneküljenek az újra felerősödő erőszakhullámtól.
A tét pedig valóban óriási: Szerbia elindult az unió felé, a felzárkózási folyamat azonban komoly követelmények elé állítja a többségében nacionalista alapon gondolkozó politikai elitet. A gazdasági mutatók gyökeres javulása mellett ugyanis a kisebbségi jogok szavatolása, és természetesen Koszovó helyzetének rendezése is integrációs kritérium. Koszovó megőrzése azonban lélektani sarkpontja a szerbeknek, amely jelenleg fontosabbnak bizonyul a távolinak tetsző uniós ambícióknál.

Washington után ugyanis több nyugat-európai ország jelentette be, hogy készek elismerni a tartomány függetlenségét, amely azonban mélyen felháborítja a balkáni háború során elszenvedett területveszteségektől még frusztrált szerb társadalmat. Nikolic hatalomra kerülése döntően befolyásolhatja Belgrád egyelőre passzív magatartását az ügyben, és az orosz támogatást figyelembe véve kiszámíthatatlan fejleményekhez vezethet egy esetleges állami radikalizálódás.

Jogos kérdés, hogy miért ragaszkodik Szerbia a nála is sokkal szegényebb, szerbek által mindössze 7 százalékban lakott Koszovóhoz? Túl a Balkán-háborúk okozta letargián, a szerbek történelmi jogaikra hivatkoznak, hiszen a tartományt bölcsőjüknek, őshazájuknak tartják.

Véres krónika

Koszovó kérdése Tito halála óta egyre égetőbb: amikor 1991-ben a tartományban jelentős többségben lévő albánok önhatalmúlag kikiáltották függetlenségüket, a szerb kormány katonai megtorlásokkal válaszolt. A helyzet azóta tovább mérgesedett, az albán szakadárok több ezer szerbet űztek el Koszovóból, számtalan ortodox templomot és műemléket semmisítettek meg, és az NATO speciális békefenntartó egysége, a KFOR sem tudta megakadályozni a szerb lakosság terrorizálását. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK ) pedig civilek elleni folyamatos merényletekkel próbálta a szuverenitást elérni. Belgrád, főleg a milosevicsi időkben, a koszovóiak totális, gyakran fegyveres elnyomásával válaszolt az albánok lázadására.



Miután az ENSZ által felvázolt többnemzetiségű, demokratikus Koszovó rendezési tervét mind szerb, mind albán részről elutasították, nem maradt más hátra, mint a függetlenség lehetőségét megvizsgálni. A Belgrádban és Pristinában 2005 óta egyre sűrűbben megforduló nyugati politikusok végül rábólintottak a tavalyi népszavazásra, amely során Koszovó önállósodására voksolt az elsöprő többséggel a 88 százalékban albán nemzetiségű lakosság. A nemzetközi jog értelmében Koszovó ugyan még Szerbia része, de ez igencsak hamar megváltozhat, hiszen a győztes Agim Ceku miniszterelnök egy hónapon belül ki akarja kiáltani a tartomány függetlenségét.

Vajdasági következmények

Nikolic hatalomra kerülése esetén sem valószínű a fegyveres megoldás, a legmerészebb vélekedések szerint is mindössze az Ibar folyótól északra fekvő, jórészt szerbek lakta területek megszállása következhet be. Akárhogy is lesz, a koszovói függetlenség érdekesen rajzolja át a Balkán térképét: hiszen gyakorlatilag két Albánia létezik majd egymás mellett. A szerbek rémálma, a közös állam létrehozása egyelőre nem fenyeget, hiszen egyfelől Tirana nem tartja időszerűnek Nagy-Albániát, másfelől kialakult a kilencvenes években egy sajátságos, koszovói identitástudat.

Koszovó kérdése nemcsak a nemzetközi diplomácia, és a szerb öntudat szempontjából fontos kérdés, hiszen jelentős kihatásai lehetnek a Vajdaságra is. Ne feledjük, hogy a Vajdaság éppúgy autonómiát élvezett 1989 előtt, mint Koszovó. A radikálisok ezért tarthatnak attól, hogy Koszovó elengedése megerősítheti a Vajdaságban minél szélesebb körű önrendelkezésre törekvő nemzetiségeket, így a magyar autonómiát célul tűző Vajdasági Magyar Szövetséget is. A majdnem 300.000-es szerbiai magyarság számára tovább sötétíti a helyzetet, hogy Koszovó elszakadása a térségbe irányuló szerb menekülthullámot idézhet elő.

A menekültekről pedig rossz tapasztalata van a helyi magyaroknak, a kilencvenes években érkezettek azóta sem tudtak beilleszkedni, és a nacionalista összetűzésekben is fő szerepet játszanak. Nem mellékesen még a nagyobb magyar községek amúgy is romló etnikai arányát is megváltoztathatják. Ez a folyamat nem titkolt célja Belgrádnak, hiszen az utóbbi hónapokban elkezdték a magyarok által jelentős számban lakott településeken az üres lakások összeírását: ez zajlott Zentán és Temerinben is. Mindezek fényében úgy tűnik, Szerbia belső békéje és későbbi uniós tagsága nem csupán Koszovó státusától függ, hanem attól, hogy képesek-e a szerbek levetkőzni azokat a nacionalista, agresszív attitűdöket, amelyek Nikolic megválasztásával kormányerőként jelenhetnek meg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását