2024. március 29. - Auguszta

Kétszeresére nőtt az influenzás betegek száma

Egy hét alatt csaknem duplájára nőtt az influenzás betegek száma Fejér megyében; a fertőzés az év harmadik hetében főként a fiatalabb korosztályt veszélyeztette - mondta el a kistérségi tiszti főorvos kedden az MTI-nek.
2008. január 22. kedd 19:00 - Hírextra

A figyelőjelentést küldő orvosok tájékoztatása szerint a legtöbb beteg a 15-24 éves korosztályból került ki, de már az óvodások, kisiskolások között is terjed a járvány - mondta el Almási Ferenc.
Tájékoztatása szerint egyetlen - általa meg nevezni nem kívánt - Székesfehérvár környéki általános iskolából jeleztek 40 százalékos hiányzást. Arról, hogy a hiányzók magas száma miatt elrendelnek-e majd tanítási szünetet, a települési önkormányzat és az iskola közösen dönt majd - tette hozzá.

A múlt heti jelentések szerint Fejér megyében a legerőteljesebben Dunaújvárosban nőtt, s három és félszeresére emelkedett az influenzások száma, de magas a szám Móron és környékén, valamint Székesfehérváron is.

A járvány miatt Fejér megye valamennyi fekvőbetegeket ellátó gyógyintézményében szigorú látogatási tilalom van érvényben január 18-a óta.

Az MTI tudomása szerint január 24-től a Közép-dunántúli Régió valamennyi kórházában teljes körű látogatási tilalmat rendelt el a regionális tiszti főorvos.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását