2024. április 20. - Tivadar

Bemutatkozik a Nagylány

Bódis Kriszta Báriséj (Nagylány) című dokumentumfilmjét jövő kedden, január 22-én mutatják be a budapesti Művész moziban. A Báriséj - amely egy sorozat részeként az Amari krisz (Mi eskünk) című, az oláh cigány törvénykezési szokásról szóló alkotás folytat
2008. január 17. csütörtök 14:06 - Hírextra
A rendező meghatározása szerint az alkotás "gender-dokumentumfilm", amely a nemi szerepek felől, közvetlenül az érintettek által tekint a békési oláh cigányok egy csoportjának - lovárik és másárok - társadalmi törvényeire.

"A sokszínű, ám közös gyökerű cigány kultúrán keresztül kívánja érzékeltetni azokat az emberi törvényszerűségeket, működéseket, gondolkodásformákat, melyek a kultúrák közötti egyenrangúság lényegére világítanak: arra az általános emberi törekvésre, hogy mindannyian igyekszünk berendezni, értelmezni, végső soron élhetővé tenni a világot, ahova születtünk" - folytatta Bódis Kriszta.

Hangsúlyozta azt is, hogy a Báriséj-ben újszerű a nő-szempontúság: a néző elsősorban a nők felől, a nők segítségével lát rá a nőkkel kapcsolatos szabályokra, szerepekre, a szerepekbe való illeszkedés mértékére, sikerességére, vagy éppen nehézségére.

A dokumentumfilmben három lány és édesanyjuk, a három anya közösségi létnek alárendelt individualitása éppen csak áttűnik a békési oláh cigány társadalmat fenntartó ősi kultúra szövetén - mutatott rá a rendező, hozzáfűzve, ezáltal megsejthető, mit jelent a társadalmi szerep: nőnek lenni.

A stáb tagjait sorolva a rendező kifejtette: a Báriséj-t Gózon Francisco, Vizkelety Márton és Takács Mária fényképezte. A zene Palya Bea és Gróf munkája, a vágó pedig Gyimesi László.

Bódis Kriszta író, rendező, pszichológus 1967. június 9-én született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia és esztétika szakán végzett. Az Irodalmi Centrifuga című interkulturális és gender (nemek) szempontú művészeti és közéleti "élőfolyóirat" egyik alapítója és vezetője.

Nevéhez fűződik a Kemény vaj című regény (2003), az Éjszakai állatkert (2005) című kötet és az Artista (2006, regény). Olyan dokumentumfilmeket készített korábban, mint az ózdi romatelepet bemutató Isten adóssága, a kisiskolások és a kiközösítés lélektanáról szóló Szegény kisfiú, az emberkereskedelem áldozatairól és a prostitúcióról forgatott Rabszolgavásár I–II., vagy a Falusi románc (Meleg szerelem).

Bódis Kriszta többször kapott Tolerancia-díjat (1995, 1997, 2000), 2004-ben elnyerte a Dialektus Antropológiai Filmfesztivál fődíját, 2006-ban a Kamera Hungária rendezvényén különdíjban részesült és a Dokumentumfilm Fesztiválon rendezői díjat vehetett át.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását