2024. április 18. - Andrea, Ilma

250 milliót keresett az MSZP a székházon

A 2005-ös 66 millió 696 ezer forintról 2006-ban 305 millió 658 ezer forintra nőttek az MSZP úgynevezett egyéb bevételei - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. A számvevőszék vizsgálata az MSZP 20
2008. január 17. csütörtök 14:01 - Hírextra
A jelentés tartalmazza, hogy a párt bevételei a költségvetési törvényben megállapított állami támogatáson felül tagdíjakból, magán- és jogi személyektől kapott hozzájárulásokból, illetve a párttörvényben engedélyezett egyéb bevételekből származtak. Ezek az egyéb bevételek nőttek a 2005. évi 66 millió 696 ezer forintról 2006. évben 305 millió 658 ezer forintra.

Az ugrásszerű növekedés a pártszékház eladására kötött opciós megállapodás 251 millió 231 ezer forint vételi opciós díjából eredt, amely az MSZP-t illette meg és az szabályszerűen megjelent a párt 2006. évi beszámolóban - állapította meg az ÁSZ.

Az összefoglalóban szerepel, hogy a 2006-ban meghiúsult szerződés miatt a szocialisták intézkedtek a székház nyilvános pályázattal történő eladásáról, amelynek alapján a kiírásban meghatározott 10 millió forint pályázati biztosítékot 2007-ben egy pályázó fizette be. A számvevőszék kitért arra, hogy az MSZP vevőként a biztosítékot befizető - a szerződésben jogelődként jelzett társaság - helyett az újonnan alakult ingatlanfejlesztő társasággal kötött szerződést.

A dokumentum szerint az adásvételi szerződés nemcsak a párt tulajdonában lévő székház eladását tartalmazta, hanem a Köztársaság tér 27. szám alatti, részvénytársasági tulajdonú ingatlan értékesítését is. Az együttes szerződéskötésre - az MSZP nyilatkozata szerint - a közös közmű rendszerre figyelemmel került sor.

Az ÁSZ törvényességi ellenőrzéséből kiderül, hogy a párt a vizsgált időszak éves gazdálkodási beszámolóit a párttörvényben előírt határidőn belül, meghatározott formában és tartalommal tette közzé. A 2005. évi beszámolót a szocialisták újra megjelentették, mivel egy belföldi magánszemély 3 millió 418 ezer forintos hozzájárulása nem volt nevesítve.

A számvevőszék arra a megállapításra jutott, hogy a 2005. évi módosított, illetve a 2006. évi beszámoló a szabályozásnak megfelelően és a főkönyvi kivonattal egyezően megbízható és valós képet adott a gazdálkodásról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását