2024. április 19. - Emma

Elhunyt Onódi György gyártásvezető

Elhunyt Onódi György gyártásvezető, az alkotót 82. éves korában, hosszú betegség után január 7-én érte a halál - tudatta szerdán a Magyar Filmművészek szövetsége az MTI-vel.
2008. január 16. szerda 12:21 - Hírextra

Onódi Györgyöt a Magyar Filmművészek Szövetsége és a Magyar Mozgókép Közalapítvány saját halottjának tekinti.

A 36. Magyar Filmszemle életműdíjasának temetése február 6-án 11 órakor lesz Budapesten, az Új köztemetőben.

Onódi György 1926-ben született Budapesten. 1957-ben kezdett dolgozni a filmgyárban. Először naplóvezető, majd ügyelő volt. 1967-ben diplomát szerzett a közgazdasági egyetem ipargazdasági tagozatán. A Nyáron egyszerű (1963) című Bacsó Péter-filmben már gyártásvezetőként vett részt.
Számos rendező mellett, a legkülönbözőbb filmekben kapott feladatot, összesen több mint félszáz produkció gyártása fűződik a nevéhez.

Olyan játékfilmekben dolgozott gyártásvezetőként, mint a Hány az óra, Vekker úr? (Bacsó Péter), a Beszélő köntös (Fejér Tamás), a Nehéz emberek (Kovács András), a Háry János (Szinetár Miklós), a Zöldár (Gaál István), a Fügefalevél (Máriássy Félix), az Eltávozott nap (Mészáros Márta), az Angi Vera (Gábor Pál), az Egy erkölcsös éjszaka (Makk Károly), a Szerencsés Dániel (Sándor Pál), a Dögkeselyű (András Ferenc), a Szerelem első vérig, a Szerelem második vérig (Dobray György), az István a király és a Sacra Corona (Koltay Gábor).

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását