2024. október 3. - Helga

Metró Budaörsig?

A metró nem áll meg Kelenföldnél, hanem egészen Budaörsig megépül - jelentette ki Lakos Imre, az SZDSZ és az MSZP közös XI. kerületi képviselőjelöltje Rétvári Bencével, a Fidesz-KDNP közös jelöltjével folytatott hétfői nyilvános vitáján.
2008. január 15. kedd 07:58 - Hírextra

"A Gellérthegy, Szentimreváros és Lágymányos jövőjéről" címmel tartott vitán a két képviselőjelölt pénzfeldobással döntötte el a válaszadás sorrendjét, amit Rétvári Bence nyert meg, így először ő válaszolt Lakos Imre kérdésére. Ezután a jelöltek felváltva mondták el álláspontjukat a másik által felvetett témában.

A kerületről Rétvári Bence úgy vélekedett, hogy az értelmiségi központ és különleges színfolt.
Lakos Imre két szóval jellemezte Újbudát: hagyomány és fejlődés. Ezt kifejtve azt mondta, hogy a hagyományokat meg kell őrizni, a fejlődésnek pedig az ott élők érdekeit kell szolgálnia.

A 4-es metróról Lakos Imre azt mondta, hogy a városnak szüksége van rá, és meg is fog épülni. Hozzátette: felelőssége teljes tudatában ki meri jelenteni, hogy az építkezés nem áll meg Kelenföldnél, hanem egészen Budaörsig megépül a vonal. A Fidesz-KDNP közös jelöltje úgy kontrázott, hogy Demszky Gábor felelőtlen módon a metróval kampányolt, miközben az építkezés nincs megalapozva. A politika általános bizalomvesztéséről a jobboldali jelölt úgy vélekedett, hogy abban nem mindenkinek egyenlő a felelőssége. A felelősök között külön kiemelte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. Mint mondta, megengedhetetlen, hogy valaki szembe menjen a választókkal. Kitért az őszödi beszédre és annak utóéletére is. Lakos Imre véleményét bekiabálásokkal tarkítva tudta csak elmondani. A koalíciós pártok közös jelöltje szerint ilyen stílusban nem lehet vitatkozni.

Megjegyezte, hogy gyűlöli ezt a hangulatot, mert sehová sem vezet. A liberális politikus hozzátette, hogy egyetlen ember sincs az országban, aki tiszta lelkiismerettel kijelentheti, hogy egyedül ő képviseli a népet.

Vitapartnere népszavazásról és szociális válságról szóló kérdésére Lakos Imre úgy válaszolt, hogy a referendum intézményét tiszteletben kell tartani, de a három kérdés nem a népszavazás kategóriájába tartozik. Felkérte hallgatóit, hogy ennek ellenére vegyenek részt a voksoláson, és döntsenek belátásuk szerint, de mint mondta, az SZDSZ megpróbálja meggyőzni őket, hogy szavazzanak nemmel. A szociális válság kitételt Lakos Imre kampányszövegnek minősítette.

Rétvári Bence szerint viszont a kormány felhatalmazás nélküli programsorozatot valósít meg, és a referendumnak három praktikus és egy szimbolikus hozadéka lehet. Utóbbiról azt mondta, bíznak benne, hogy olyan új politikai helyzet alakul ki, ahol a polgári oldalnak lehetősége lesz rá, hogy saját programjából minél többet tudjon megvalósítani.

A főváros XI. kerületében azért tartanak időközi választást január 27-én, mert a kerület országgyűlési képviselője, Deák András (KDNP) októberben meghalt. Mandátumáért négyen szálltak ringbe: Lakos Imrén és Rétvári Bencén kívül Csapody Miklós, aki 1990-től az MDF színeiben négy cikluson át volt a kerület országgyűlési képviselője, és a MIÉP-es Fenyvessy Zoltán.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását