2024. április 20. - Tivadar

Újra kinyit a Kispesti Munkásotthon Művelődés Ház

Ingyenes programokkal nyitja meg kapuit január tizennyolcadikán a felújított Kispesti Munkásotthon Művelődés Ház. Tavaly júniusban kezdődött a XIX. kerületi Művelődési Ház felújításának második üteme. A munkálatokra a két ütem alatt több mint 435 millió f
2008. január 9. szerda 13:26 - Hírextra
"A ház dolgozói és a kerület lakosai már türelmetlenül várják, hogy a több mint féléves szünet után újra birtokba vehessék a megszépült régi és a teljesen új színtereket" - tájékoztatta az MTI-t Gábor Ilona, az intézmény igazgatója.

A kapunyitó első napján, január tizennyolcadikán, pénteken ingyenes programokkal várják az érdeklődőket: fellép a Botafogó táncegyüttes, és megnyílik Borsos Mihály fotókiállítása. Másnap, szombaton 15 órakor Vári Éva Edith Piaf életéről szóló önálló estje látható, majd 19 órakor Rubold Ödön és Götz Anna közvetítésében A mi Sütő Andrásunk című előadással avatják fel az új helyiségeket.

A Kispesti Munkásotthon Művelődés Ház tavaszi programjai között is számos kulturális és szórakoztató esemény szerepel. Például február 20-án Fellegi Ádám előadásában a gyerekek megismerkedhetnek Kodály Zoltán színpadi művével, február 23-án Farsangi Bált rendeznek, míg 29-én Koltai Róbert várja a nézőket zenés kabaréjára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását