2024. március 29. - Auguszta

Harry Potter és a holokauszt

Harry Potter, az okulárés varázslótanonc filmbéli életrekeltője - élete első szemüvegét ajándékozta a holokauszt borzalmait bemutató kiállítás számára. A brit színész más hírességekhez, valamint közemberekhez csatlakozott, akiknek szemüvegéből "vasúti sín
2008. január 4. péntek 19:40 - Hírextra
A kiállítást január 21-én nyitják meg Liverpoolban. Az Anglia észak-nyugati részén lévő kikötőváros lesz a házigazdája a brit holokausztnapi istentiszteletnek is, amelyet január 27-én, Auschwitz felszabadításának évfordulóján rendeznek.

A szertartáson, amely a náci rémtetteket és az újabb kori népirtásokat felidéző előadásokból, kiállításokból, színpadi show-kból és zenei eseményekből álló rendezvénysorozat csúcspontja lesz, a muzulmán közösség vezetői is megjelennek. Az eseményen ugyancsak részt vesz Jason Isaacs, aki a Harry Potter című filmekben a baljóslatú Lucius Malfoyt alakította.

A 18 éves Daniel Radcliffe azt az ovális, szürkefémkeretes szemüvegét adományozta, amelyet 6 éves korában viselt.

Tony Blair volt brit miniszterelnök a Jerry Springer és John Lennon özvegye, Yoko Ono által vezetett amerikai show-ban szintén felajánlotta szemüvegét a kiállítás részére.

A tárlat kapcsán Yoko Ono a liverpooli önkormányzat által kiadott közleményben rámutatott: egy ilyen szimbolikus jelentőségű műtárgy segít az emberek emlékezetébe vésni, hogy sohasem szabad megfeledkezni a holokauszt borzalmairól és fel kell lépni a gyűlölet és az előítélet minden megnyilvánulása ellen.

A szervezők 110 ezer szemüveget akarnak összegyűjteni. Az installációt a liverpooli városháza báltermében állítják ki, ahol tükrök segítségével sokszorozzák meg vizuálisan a szemüvegek a látványát, azt a benyomást keltve, mintha 330 ezer lenne belőlük: becslések szerint ugyanis ennyi zsidó származású brit állampolgár élt a szigetországban a holokauszt idején.

A tárlat néhány hétig lesz látható, majd az installációt szétszedik. A hírességek szemüvegeit jótékonysági céllal elárverezik el, a többit pedig egy karitatív szervezet, a Vision Aid Overseas révén a fejlődő országoknak juttatják.

A holokausztnapi eseményekkel esik egybe az Anna Frank Fesztivál, amely szombaton kezdődik az angol kikötővárosban. A liverpooli anglikán székesegyházban megépítik annak az amsterdami padlásszobának a pontos mását, ahol a tinédzserlány írta a naplóját. Anna Frank 1945 márciusában tizenöt évesen tífuszban hunyt el Bergen-Belsenben, ahová amsterdami búvóhelyéről 1944 augusztusában hurcolták el a családjával.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását