2024. május 7. - Gizella

Tizenhat szilveszter az űrben

Nem kevesebb mint 16 alkalommal kívánhattak egymásnak boldog új esztendőt a nemzetközi űrállomáson tartózkodó űrhajósok: 24 óra alatt ennyiszer kerülik meg a Földet, és ennyiszer szelték át az ó- és az újév időhatárát.
2008. január 1. kedd 19:16 - Hírextra
Másképpen: másfél óránként van éjfél a Nemzetközi Űrállomáson.
Vlagyimir Szolovjov, az űrállomás orosz szegmenségnek repülésvezetője nemrég elmondta: éppen a gyakoriság miatt az űrállomáson különleges pohárköszöntőt mondanak: "Igyunk most, és együnk a következő koccintásnál". (Orosz szokás szerint a vodka után feltétlenül zakuszka, vagyis egy falatnyi étel következik.)

Olga Kozerenko, az orvos-biológiai intézet munkatársa azonban azt is elmondta a sajtó képviselőinek: az űrállomáson szó sincs vodkáról, a világűrben kizárólag teával, vagy gyümölcslével lehet koccintani.

A doktornő szerint az űrállomáson szigorú szesztilalom van érvényben, s odacsempészni sem lehet alkoholos italt, mert minden küldeményt többször és nagyon szigorúan ellenőriznek.
Hivatalosan a greenwichi idő szerint ünneplik meg az űrhajósok az újév beköszöntét, de feltétlenül koccintanak moszkvai és houstoni idő szerint is - ebben a két városban vannak a földi irányító központok - s ehhez jön még az űrhajósok szülővárosának időzónája szerinti néhány éjfél.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását