2024. május 10. - Ármin, Pálma

Sorsfordító évet vár az MSZP

A népszavazással nem lehet ugyan kormányt buktatni, de 2008 sorsfordító év lehet, mert ha a kormány számára kedvezőtlen eredmény születik a referendumon, akkor változtatni kell a kormányzati politikán, másrészt pedig a reformokat utólag kell elmagyarázni
2007. december 27. csütörtök 10:40 - Hírextra
"A népszavazási kampány fő üzenete részünkről az lesz, hogy a referendummal nem lehet kormány buktatni." "Kormányváltásra nem, de a kormányzati politika változására szükség van." "A népszavazás nagyon jelentősen megingathatja a kormányt." Ilyen és hasonló mondatokkal jellemezték a távirati irodának név nélkül nyilatkozó MSZP-s politikusok a jövő évi, a Fidesz által kezdeményezett népszavazással kapcsolatos lehetőségeket.

A szocialisták egyik vezető politikusa azt mondta, senki sem várja Gyurcsány Ferenctől, hogy megnyerje a népszavazást, vagyis több nem szavazat szülessen, mint igen. Ugyanez a politikus hozzátette, a referendum után lehet ugyan bizalmi válság a párton belül, ráadásul az MSZP népszerűsége még jó ideig nem fog változni, de nem fog felvetődni Gyurcsány eltávolítása.

Ezzel éppen ellentétesen vélekedett egy szintén ismert szocialista politikus, aki tagja a választmánynak is. Szerinte a népszavazást "el fogjuk bukni", így az addigi politikát irányítóknak is menniük kell. Mindenkinek van alternatívája - tette hozzá.

Gyurcsányt nem eltávolítani kell, hanem meggyőzni, hogy máshogy kell kormányozni - ezt már egy országgyűlési képviselő mondta, aki szerint a miniszterelnöknek igenis van alternatívája, "de még nem érkezett el hozzá az idő".

Egy másik választmányi tag elképzelhetőnek tartja, hogy Gyurcsány Ferenc nem lesz 2010-ig miniszterelnök, de - mint hozzátette - nem biztos, hogy a népszavazás után fog megválni posztjától, mert erre az MSZP jövő évi tisztújító kongresszusa, legkésőbb pedig a 2009-es európai parlamenti választás is alkalmat adhat. Arra a kérdésre, hogy ki jöhet szóba a kormányfő utódjaként, a szocialisták politikusa Kiss Péter nevezte meg.

A referendum következményeként az MTI által megkérdezett MSZP-s politikusok, képviselők szerint a kormány nem fog ugyan megbukni, a népszavazás mégis sorsdöntő lesz abból a szempontból, hogy változtatni kell a kormány politikáján.

Egyáltalán nem hiányzott a népszavazás, de legalább arra jó lesz, hogy elmagyarázzuk, miért van szükség a reformokra és például a vizitdíjra - mondta az MSZP egyik elnökségi tagja. Egy másik vélemény szerint a referendum nagy médiafelületet biztosít, így el lehet magyarázni a reformok miértjét.

Utólag kell elmagyarázni, mit miért csináltunk, utólag kell elmagyarázni az egészségbiztosítási törvényt - mondta egy vidéki képviselő. "Milyen politika az, amit utólag kell magyarázni?" - ezt a kérdést viszont egy választmányi tag tette fel, aki szerint az MSZP jelenlegi politikája hosszabb távon is káros lehet a magyar baloldalnak.

A kormány politikájával kapcsolatban volt, aki úgy fogalmazott, "akkora lépést tettünk a reformokkal, hogy a társadalom nem tudta követni", ezért van szükség az utólagos kommunikációra. Ugyanez a képviselő azt is mondta, a reformokat folytatni kell, de nagyobb társadalmi megegyezéssel.

Ehhez kapcsolható egy másik vélemény, amely szerint a reform "nem sikertörténet", nem is előzte meg semmilyen társadalmi párbeszéd.

A távirati irodának nyilatkozók közül többen a 2008-as esztendőt jelölték meg pártjuk számára vízválasztóként, mert a jövő év már éreztetheti hatását a 2009-es európai parlamenti, majd a 2010-es országgyűlési választáson. Ugyanakkor voltak, akik szerint inkább a 2009-es év lehet fontosabb, ezt pedig azzal indokolták, hogy addigra már érezhetővé válnak a változások pozitívumai, valamint a reformok eredménye megmutatkozhat a gazdaságban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását