1875. március 7-én született Ciboure-ban, Franciaország délnyugati csücskében. Művészi ambícióit svájci nagyiparos, feltaláló apja és baszk származású anyja is örömmel támogatta, így már 13 évesen komponált. Nevét Pavane egy infánsnő halálára című zongoradarabja tette híressé, melynek később zenekari változatát is megírta.
Hihetetlen stílusérzékkel és mesterségbeli tudással ontotta szerzeményeit, de a siker mellett a csalódásból is jócskán kijutott a bohém, társaságot kedvelő fiatalembernek: ötször próbálta elnyerni a konzervatórium fiatal zeneszerzők számára kiírt díját, de minden törekvése kudarcba fulladt, mert a zsűri "túl haladónak" minősítette szerzeményeit. Talán ezért is viseltetett ellenérzéssel a kitüntetések iránt, 1920-ban a becsületrendet is visszautasította. Annak sem örült, hogy nevét gyakran emlegették Debussyvel együtt és a plágium vádjával is szembe kellett néznie.
Zenekari darabjai közül legismertebb az 1928-ban bemutatott Boleró, melyben az ismétlődő dallam mellett csak a hangszín és hangszerelés változik, a zseniális zenei ötlet balett feldolgozása is elkészült a megrendelő Ida Rubinstein számára. Néhány kritikusa egyszerűen bolondnak nevezte, Ravel később önironikusan azt mondta: "Csupán egyetlen mesterművet alkottam, a Bolerót; sajnos ebben nincs zene..."
Pályája csúcsának a Gyagilev társulata számára szerzett Daphnis és Chloé balettzenéjét tartják, amelyet 1912-ben mutattak be. Gyagilev felkérésére született La Valse című darab is, de az impresszárió a darabot soha nem használta fel, így a kettőjük közötti sértettségnek majdnem párbaj vetett véget. Gyagilev ettől ugyan visszalépett, de soha többé nem beszéltek egymással. Ravel karmesterként a világ számos országában fellépett, az Egyesült Államokban barátságot kötött George Gershwinnel, akinek hatására zenéjébe megjelentek a jazz elemi is.
Magánélete rejtély volt kortársai számára és sok tekintetben az utókor számára is megfejthetetlen marad. Soha nem nősült meg, meglehetősen eseménytelen életet élt Párizs melletti birtokán, ahová csalódásai nyomán visszavonult és egzotikus macskákat tenyésztett. "Egyetlen szeretőm a zene. Nekünk művészeknek nem való a házasság, mert aligha nevezhetnek bennünket normálisnak, életvitelünk pedig, még annál is abnormálisabb"- vallotta.
1932-ben autóbalesetet szenvedett, amely addig lappangó betegségét még súlyosabbá tette. A zeneszerző bal agyféltekéjének működése összeomlott és életének utolsó öt évében súlyos beszédzavarban (afáziában) szenvedett. Béna kezével képtelen volt egy hangjegyet is leírni, pedig zenei képzelete tovább működött. Állapotán agyműtéttel próbáltak segíteni, de az operáció következtében 1937. december 28-án Párizsban meghalt.
