2024. október 10. - Gedeon

Kóka: Kell a koalíció

Az SZDSZ csak a koalícióban tudja végrehajtani programját, ehhez önálló arculatot épít. Kóka János szerint már 2009-ben érezhetőek lesznek az egészségügyi reform pozitív hatásai, a következő nagy lépés a közteherviselés átalakítása lesz, amiről januárban
2007. december 22. szombat 23:19 - Hírextra
Az SZDSZ elnöke megerősítette, hogy keresik azt az embert, akivel "erősíthetik" az egészségügyi reform csapatot, aki elképzelhető, hogy kormánybiztosi rangot kap majd, de személyére az SZDSZ fog javaslatot tenni.

Kóka János szerint az ellenzéki pártok az egészségügyi reform alapszándékaival kapcsolatban tudatosan félrevezették a magyar embereket, de a koalíciós pártok is hibáztak. Az SZDSZ elnöke szerint felelősségük van például abban, hogy nem magyarázták el a legfontosabbat: azt, hogy mit jelent majd a biztosítottak, a választópolgárok számára az új biztosítási rendszer. Kóka János biztos abban, hogy az egészségbiztosítási törvény mindeféle alkotmányossági próbát kiáll, "hiszen a társadalombiztosítás egységessége, a nemzeti kockázatközösség, a társadalombiztostás egységessége megmarad, a kockázatközösség pedig nem bomlik fel. Az egészésgügyi reform nem elvesz az emberektől, hanem ad"- tette hozzá.

Az egészségbiztosítási rendszer átalakításával járó kodifikációs munkát az egészségügyi tárca felügyeli majd, a potenciális befektetőkkel folytatott tárgyalások kapcsán azonban valóban felmerült egy kormány- vagy miniszteri biztos kinevezése. "Ha az a kérdés, hogy keresünk-e egy olyan személyt, aki erősítheti az egészségügyi reformcsapatot és ezzel a nemzetközi kompetenicával bír, akkor azt mondom, igen, keressük ezt a személyt. És meg fogok állapodni a miniszterelnökkel arról is, hogy milyen rangot adunk neki, de ez abban a dimenzióban soha nem merült fel teljes őszinteséggel mondhatom(...), hogy a szocialisták jelölik, vagy a szabad demokraták" - mondta Kóka János.

A nagy reformok sorában a liberális pártelnök szerint a közteherviselés átalakítása a következő állomás. Ennek menetéről még nyáron megállpodott a két kormánypárt, a tervek szerint januárban dolgozzák ki a részleteket, hogy tavasszal a parlament elé kerülhessenek a törvényjavaslataok. "Azt gondoljuk, hogy másfél-két százalékkal csökkenteni kell az adócentralizáció szintjét Magyarországon ahhoz, hogy érezhetően kevesebb legyen az adóteher. A másik amit gondolunk az az, hogy érzékelhetően mérsékelni kell a munkát terhelő adő- és járulékterheket ahhoz, hogy Magyarországon megérje legálisan foglalkoztatni" -mondta a pártelnök. Az egyezetetésekkel kapcsolatban részletek nem árult el, így azt sem hogy melyek azok a minimumok, amelyekhez ragaszkodik az SZDSZ. Ők mindenesetre "kompromisszumkészek" - fogalmazott a pártelnök.

A nagy reformok közül a harmadik az oktatás, ahogy ez a párt választási programjában is szerepelt. A liberálisok azt szeretnék eléreni, hogy a Magyar Bálint által elkezdet oktatási reform a közoktatásban és a felsőoktatásban elinduljon. A legfőbb szempontok: a közoktatásban a deszegregáció, az alapképességek fejlesztése, a felsőoktatásban pedig a versenyképes diplomák. A reformnak - a szabaddemokraták szerint - ebben a mederben kell haladnia -mondta Kóka János.

Arra a kérdésre, hogy a közvéleménykutatási adatok tükrében nem aggódik-e amiatt, hogy a párt 2010-ben esetleg nem jut be a parlamentbe, Kóka János úgy fogalmazott: az a dolga, hogy aggódjon, bár most inkább aggódik Magyarország jövőjéért. "Felelős politikus, felelős ügyvivő testület, felelős párt nem mondhat mást egészen egyszerűen, mint hogy tovább kell csinálni a reformokat". Saját népszerűségi mutatóival keveset foglalkozik - tette hozzá - hiszen tudni lehetett, hogy annak, aki "odaáll egy ilyen horderejű reformfolyamat mellé", nemigen lesz helye a népszerűségi listák élén. Horváth Ágnes sincs véletlenül a lista vége felé, mindenhol így van ez Európában, ahol egészségügyi reformot indítanak - fogalmazott Kóka János.

Kóka János hozzátette: amikor a pártelnökségért kampányolt tudta, és mondta is, hogy rendkívül nehéz időszak elé néznek. Ez lesz az SZDSZ számára a koalíciós időszak legnehezebb periódusa, és ez be is igazolódott. "Hihetetlen konfliktusok közepében vagyunk. Amikor ilyen mértékben elfogy a program, a koalíció iránti közbizalom, akkor megjelennek az éles kritikák" - mondta Kóka János, aki szerint hol azt kérik számon rajtuk, hogy miért ilyen radikálisak, hol pedig éppen ellenkezőleg, miért nem vállalják erőteljesebben a liberális értékeket. Azoknak, akik azt hangoztatják, hogy az SZDSZ a szocialisták szatelitpártja, azt üzeni: az SZDSZ nagyon is liberális, és a reformok mellett elkötelezett politikát folytat. Ez nem könnyű, hiszen egy sor gazdasági és szociális kérdésben a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz is ellenáll a változásnak. A két nagy párt között időnként létrejövő összhang pedig "nem a valamilyen változás iránti elkötelezettség által kovácsolt összhang, hanem a változások ellenében megkötött alkalmi koalíció." Az SzDSZ ezzel szemben inkább vállalja a liberális értékeket, még akkor is, ha ez a koalíción belüli vitákhoz vezet. A pártelnök szerint amióta ő, aki saját magát konzervatív liberálisnak vallja áll az SZDSZ élén, sokkal erőteljesebben képviseli a párt a liberális vonalat. A reformokat viszont csak koalícióban lehet végrehajtani. Ezért addig, amíg a reformfolyamat előre halad, nincs miért kilépni a koalícióból.

2010-ben tíz százalék körüli eredménnyel lenne maradéktalanul elégedett, de a szavazók fogják eldönteni, hogy esetleg "ennél szerényebb számokkal kell majd beérniük", vagy meglesz a siker. Úgy véli, hogy van tere a növekedésnek. Az SZDSZ-nek jelenleg van egy masszív 350 ezer körüli szavazóbázisa, amelyet akár 700 ezerre is tágíthatna a párt. A pártelnök. elsősorban olyan fiatalokra számít, akiket a jelenlegi politika nem, vagy cask nagyon kevéssé érdekel. Ám ha az SZDSZ el tudná mondani nekik, mit is akar, és ezt meg is értenék, akkor számítani lehetne az ő voksaikra is. "Nagyon sok fiatalt szeretnék behívni 2008-ban, ebből épülünk újjá" - mondta a poltikus. Ezen kívül bízik abban, hogy a szavazók visszatérnek az SZDSZ mellé, mihelyst láthatóak lesznek a reform eredményei. "Amint az egészségügy, a fekvőbeteg-ellátás picikét jobb lesz, amikor az látszik, hogy az állam kevesebb pénzből is tud gazdálkodni, és adott esetben jobb minőségű szolgáltatásokatt nyújtani, például a liberálisokhoz tartozó tárcáknál, akkor fogják érteni a szavazóink, hogy mit értettünk mi a reformok alatt - fogalmazott Kóka János.

Kóka János továbbra is fenntartja elnöki programjában tett ígéretet, vagyis azt, hogy elköltözteti a pártot a Gizella úti székházból. Tervei szerint 2008-ban javaslatot tesz erre az ügyvivői testületnek, de az új helyszínt még nem találta meg.

A kormányzati negyed megépítésével kapcsolatban erősödnek benne a kétségek: "egyre szkeptikusabb vagyok a kormányzati negyed megvalósíthatóságát illetően, miközben az alapelvben egyetértettem" - fogalmazott. Ha határidőben el lehet készíteni és olcsóbb, hatékonyabb lehet a kormány működése akkor meg kell csinálni a kormányzati negyedet -mondta a liberálisok elnöke, hozzátéve, hogy ha viszont ezek az alapelvek sérülnek, újra kell gondolni az egész projektet.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását