2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Újra zúznak a V'Motorock

Újra összeáll a V,Motorock együttes - jelentette be Rózsa István producer a zenekar tagjai jelenlétében szerdán, Budapesten. Demjén Ferenc, Lerch István, Menyhárt János és Herpai Sándor egy év múlva, 2008. december 30-án áll ismét együtt színpadra.
2007. december 19. szerda 22:15 - Hírextra
Rózsa István elmondta: a bejelentést hosszú tárgyalássorozat előzte meg, s azért mostanra időzítették, mert Demjén Ferenc két nap múlva lesz 61 éves, és születésnapi ajándéknak szánta a zenekar rajongói számára.

Jövőre lesz 20 éve annak, hogy feloszlott a V,Motorock zenekar. Demjén Ferenc szólókarrierbe kezdett, amelynek hagyományos állomása december 30-i koncertje a Papp László Budapest Sportarénában.

A 12 éven át működött V,Motorock 2008. december 30-án áll ismét színpadra, szintén a sportarénában. Az erről szóló szerződést a szerda sajtóértekezleten írták alá.

Demjén Ferenc és zenésztársai Rózsa István vezetésével már 2008 elején megkezdik a munkát. A zenekar vélhetőleg Romániában és Szlovákiában is koncertezik az év folyamán, még a budapesti fellépés előtt.

Demjén Ferenc a bejelentést követően közölte: az együttes tagjai közül, bár máshol, mindenki ugyanazt csinálja, mint annak idején, így nem lesz nehéz újra összeállni. Hangsúlyozta, hogy nem nosztalgiakoncertben gondolkodnak.

Lerch István arról beszélt, hogy a zenekar jövőre akár jobban is eljátszhatja dalait, hiszen most sokkal jobb technikai lehetőségei lesznek, mint korábban. Kiemelte, hogy korábbi dalaik jól hangszereltek voltak, azokat nagy kedvvel játszották.

Menyhárt János és Herpai Sándor ugyancsak azt hangsúlyozta: nagy várakozással tekint a jövő évi koncert elé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását